Gárdonyi Albert (szerk.): A főváros egyesítésére vonatkozó okmányok gyűjteménye (Budapest, 1913)
Tartalom
532 között a legkiválóbb fontossággal a városi ingóságok elszámolása, felügyelete, továbbá azok beszerzése és jókarbantartása iránti intézkedések, végre az évi költségvetési előmunkálatok összeállítása és a városi épületek kezelése bírnak. Az ingóvagyoni alkatrészek elszámolására a gazdasági hivatalnál jelenleg alkalmazásban levő rendszer, mely egy központi számadás, napló és főleltár, továbbá a számadók irányában kettős mellékleltárak vezetéséből áll és valószínűleg egy célszerűbb elszámolási mód nemismerése folytán a pénzkezelési számvitel egyszerű utánzásából keletkezett, mint igen komplikált, könnyen fölfogható áttekintést nem nyújtó és a helyes nyilvántartás és ellenőrzés kívánalmainak meg nem felelő rendszer egészen célszerűtlennek mutatkozik, mert a városi hatóságot nem érdekli tudni azt, hogy egyik vagy másik tárgyból mennyivel rendelkezik, mit különben a központi számvezetés mellett annak kiterjedtségénél és elágazottságánál, továbbá a tárgyak különbözőségénél és azon körülménynél fogva, hogy azok a központi számadásban sok százakra menő rovatokra oszolnak fel, a legszigorúbb ellenőrzés mellett sem lehet biztosan és a megkívántató pontossággal s kellő időben kimutatni, hanem a városi ingóságok elszámolásának egyedüli célja az, miszerint bármikor egész határozottsággal és biztossággal kitüntethessék, hogy a városi ingóságokból kinek kezelése alatt mi és mennyi létezik és azok értéke mily összegre tehető. Ezen célt a legegyszerűbb és legbiztosabb módon, az eljárásnak oly annyira óhajtandó megrövidítése, továbbá jelentékeny munkaerő és költségkímélés mellett akként lehetne elérni, ha az eddigi központi számvezetés helyett — az egészen feleslegesnek mutatkozó számadás és naplóvezetés teljes megszűntetése mellett — a városi ingóságok elszámolása azon közegekre bízatnék, kiknek közvetlen felügyelete alatt ezen ingóságok kezeltetnek. E végre az egyes városi közegeknek a kezelésükre bízott ingóvagyoni alkatrészek részletes leltár mellett lennének átadandók, melynek másolata a számvevőségnél őrizendő. Az év folytán bekövetkező változások egy külön, az egyes számadók által a leltár rovatainak megfelelőleg vezetendő változási jegyzékben számolandók el, mely változási jegyzék az év végén lezáratván, a bevétel és kiadás összetartásával mutatkozó végeredmény, mely lehet bevételi vagy kiadási többlet, az egész éven át érintetlenül hagyandó leltár összegéhez hozzá számitandó, illetőleg levonandó, az ily módon nyert leltári eredmény a következő évre kezelés alatt maradt tárgyak mennyiségét tűntetendi ki. Ezen kezelés és számvitel ellenőrzése közvetlenül a számvevőség által gyakorlandó az ott őrzött másodleltárak és az egyes számadók irányában számvevőileg vezetendő másodvállalkozási jegyzékek alapján. Az egyes kezelők tehát kötelezendők, miszerint a szabályszerűen lezárt leltáraikat és változási jegyzékeiket minden év végével a számvevőségnek átvizsgálás végett rövid úton átadják, hol a számadók kezelése alatt levő készlet a számvevőségnél vezetett nyilvántartási eszközök alapján megállapít
