Gárdonyi Albert (szerk.): A főváros egyesítésére vonatkozó okmányok gyűjteménye (Budapest, 1913)
Tartalom
392 1873. március 20 előtt. Kőbánya polgárainak folyamodványa Havas Ignác kir. biztoshoz, melyben Kőbánya számára külön közigazgatási kerületet kérnek. 108. Nagyságos kir. biztos úr! A magas kormány által javaslatba hozott,, törvényhozásilag elfogadott s jelenleg szentesített főváros-rendezési törvény értelmében Budapestnek tiz kerületbei beosztása lett engedélyezve. A fővárosi képviselőtestület 34 tagú küldöttsége, melynek feladata volt. a kerületek beosztását előmunkálatilag meghatározni, javaslatába csak kilenc kerületet vett fel, s különösen Kőbánya külvárost, mely eddig József külvárossal volt kapcsolatban, a Ferencvároshoz kívánja csatolni. Ezen javaslat ellenében, mely Kőbánya külváros jogai figyelmen kívüli hagyásával nemcsak a főváros, hanem közvetve az országos ipar és kereskedést is veszéllyel fenyegeti, a kőbányai polgárság f. hó 23-án megtartott népgyülés alkalmával elhatározta elsősorban is Nagyságodhoz folyamodványilag járulni, s az iránt esedezni, hogy a törvényben előírt tíz fővárosi kerület megtartása mellett ezen kerületek egyike Kőbánya külváros mint központtal a fővárosi külhatárból állapíttassák meg és pedig következő tisztelettel előterjesztett indokok alapján: 1- ször. Úgy az állam, valamint a főváros jövedelmének egyik tetemes részét képezi a kőbányai sertéskereskedelem, mely noha már eddig is oly virágzásnak indult, hogy nagyobb kiterjedésben más helyen nem található fel, még korántsem érte el a kifejlődés azon fokát, melyet helyes intézmények életbeléptetése mellett elérnie kell. Ezen intézmények közé tartozik első sorban a közvetlen önképviselet, helyi hatóság, rendőri és birói közegek, hogy a rendszerint ezrekre terjedő idegen kereskedők ügyei, akik sokszor egy napnál tovább nem is maradhatnak Kőbányán, rövid, biztos és gyors elintézést találjanak egyrészt, másrészt pedig, hogy életbeléptettessék a fővárosi közönség által mindazon szükségletet, melynek előállítását a helyi képviselőség naponkinti gyakorlati tapasztalása alapján szükségesnek találand. A magas kormány tökéletesen felfogta a kőbányai sertéskereskedelem nagy fontosságát, amidőn annak fejlődését a fővárosi közönség különös figyelmébe ajánlotta, annyival is inkább, mert Bécs városa eléggé törekedik ezen kereskedelmi forgalom Bécsbe áthelyezésén, ami előbb-utóbb, ha a város közönsége célszerű intézkedések által elejét nem veszi, sikerülni is fog. 2- szor. Már ezúttal van Kőbányán két nagy sörgyár, három nagy és nyolc kisebb téglagyár, kőtörési bányák, úgyszintén a kőbányai-úton fekvő* gép, waggon és fegyvergyárak, a készülőben levő vatta- és szappangyár, melyek