Gárdonyi Albert (szerk.): A főváros egyesítésére vonatkozó okmányok gyűjteménye (Budapest, 1913)

Tartalom

342 tartása és a fővárosi pénztárak, valamint a törvényhatóság felügyelete alatt levő alapok helyes kezeléséről, az ezekre vonatkozó számadások elkészítéséről és megvizsgálásáról való gondoskodás. A tanács minden tagja s illetőleg az összes tanács a reábizottak pontos teljesítésére, különösen pedig a pénztárak szabályszerű kezelésére nézve felelősséggel tartozik a fennálló törvények értelmében. (78. §) 6. Közvetlen elüljáró hatósága a kerületi elüljáróságoknak. (83. §) 7. Az évi költségvetési előirányzatokat és zárszámadást véleményes jelentéssel ellátja és ezekre az egyes adózók által netán beadott észrevétele­ket tárgyalja és véleményes jelentéssel a közgyűlés elé terjeszti. (90. §) 8. Megválasztja élethossziglan: a) a tanári és tanítói személyzetet, a tanügyi szakbizottság s illetőleg az 1868:XXXVI1I. t.-c. értelmében az iskolatanács kijelölése alapján; b) a pénztári, letéti, adóhivatali és egyéb számadási kötelezettségben álló szak-, kezelő- és segédszemélyzetet; c) a városi szolgálatban állók közül mindazon hivatalnokokat, kik az 1872. évi XXXVI. t.-c. értelmében a fővárosi bizottság választása alá nem esnek. (110. §) 9. Elrendeli a karhatalmat. (74. §) 22. §. Törvényhatóságilag megállapított hatáskör. A fentebbieken kívül a fővárosi tanácsnak még különösen a következő teendője és feladata van: 1. a közgyűlés elébe terjesztendő és pénzkiadásokat tárgyazó ügyek­nél — a fővárosi törvény 94. §-ra való tekintettel — tartozik minden egyes esetben azon körülményt földeríteni, vájjon a megszavazandó kiadás a meg­állapított és a belügyminiszter által helybenhagyott évi költségelőirányzat határán belül vagy kívül esik-e? 2. a számvevőség meghallgatása után a közgyűlés jóváhagyásának fen­­tartása mellett megállapítja a készpénzek hasznosítása, a pénztári kezelés és számvitel szabályait; (102. §) 3. megállapítja és kiadja az egyes tisztviselők, szak- és segédhivatalok számára a közigazgatás változó igényeihez képest a részletesebb szak-, keze­lési és eljárási hivatalos utasításokat; 4. gondoskodik a fővárosi törvényhatóság összes hivatalainak felszere­lési, irodai, továbbá a közigazgatás és gazdaság egyéb szükségleteiről, a köz­munkák és középítkezések foganatosításáról a költségvetés határain belül; 5. tisztviselők, hivatalnokok és szolgák számára 200 írtig jutalmakat, segélyeket utalványozhat az e célra a közgyűlés által kirendelt alap rovására; 6. a fővárosi törvény értelmében a közgyűlés jóváhagyása elé nem tar­tozó szerződéseket helybenhagyja; 7. a fölösleges városi ingó vagyon elidegenítése iránt — amennyiben annak becsértéke 2000 frtot meg nem halad — intézkedik; 8. a vállalkozók és szállítók keresetkimutatásait és számláit és általában az összes pénztárakat érdeklő minden bevételt és kiadást — a tisztviselők,

Next

/
Thumbnails
Contents