Gárdonyi Albert (szerk.): A főváros egyesítésére vonatkozó okmányok gyűjteménye (Budapest, 1913)

Tartalom

203 alapul szolgáló helyi kezelési és kormányzati viszonyokat megszüntetve, a három városból minden tekintetben egyenlő elvek szerint alkotja meg az új hatóságot. Bármily kívánatosnak mondjuk is ezen egyesítést, azt el kell ismerni, hogy a testvérvárosoknak ezen törvényjavaslat által célbavett egyesítése, s illetőleg ezen egyesítésnek végrehajtása, a természetszerű feltételeknek megoldása és főleg a különböző vagyoni érdekek előzetes kiegyenlitése nélkül, a törvényjavaslatban kijelölt irányban célra nem vezet, s az elvileg kimondott egyesítés csak előre nem látható zavarok után s évek múlva is csak hiányosan lenne megoldható. Hogy ezen egyesítés akkor, midőn a törvényhozás által kimondatik, az egyesítendő városok kára és hátránya nélkül végrehajtható is legyen, célszerű és szükségesnek látszik, hogy az érdeklett három város közönsége az egye­sítési főkérdésekre nézve megállapodásra jusson. A szükségesnek ezen tudatától indíttatva, a mai napon tartott közgyű­lésünkből Széher Mihály vár. képviselő úr elnöklete alatt Haris Sándor, Havas Ignác, Máttyus Arisztid, Matolay Elek, Steiger Qyula, Sztupa György, Vetsey Sándor képviselők, továbbá Gerlóczy Károly városi tanácsnok, Csengey Endre főügyész, Faller József főszámvevő és Incze György főmérnök urakat, mint bizottmányt oly utasítással küldöttük ki, hogy Buda és Ó-Buda városoknak e célra kiküldetni kért bizottmányaival együtt közösen tanácskozván, a három város mikénti egyesítésére, vagyoni érdekeinek kiegyenlitésére, a közigazgatás vezetésére, a közigazgatási terhek viselésére, s végre a közjövedelmek és javadalmak kezelésére nézve a többi kiküldöttekkel egyetértőleg javaslatot készítsen, mely közös bizottság javaslatai alapján lenne a három város köz­gyűlései által az egyesítési szabályzat megállapítandó. Az ügy fontossága nem igényli, hogy ezen bizottmány kiküldésének szüksé­gessége tovább is indokoltassék, s részünkről elegendőnek tartjuk felkérni a tek. városi közönséget arra, hogy kebeléből egy tizenkéttagú bizottságot, az elő­adottakkal megfelelő utasítással kiküldeni s erről minket értesíteni szíveskedjék. Pesten, az 1871. évi december 20-án tartott városi hatósági közgyűlésből, h. főpolgármester távollétében: Kada s. k. h. alpolgármester. (Budavárosi levéltár: 2735/1870.) 57. 1871. december 28. Óbuda közgyűlésének felirata az ország­gyűléshez a fővárosi törvényjavaslat tárgyában. Mélyen tisztelt képviselőház! A nagyméltóságú magyar királyi belügyminiszter úrnak Buda és Pest fővárosok, valamint Óbuda korona mezőváros és a Margitszigetnek egy fővárossá egyesítését célzó törvényjavaslata a tisztelt házhoz benyújtva lévén,

Next

/
Thumbnails
Contents