Gárdonyi Albert (szerk.): A főváros egyesítésére vonatkozó okmányok gyűjteménye (Budapest, 1913)

Tartalom

141

tartozik a többség által vagy egyhangúlag hozott határozatot, ha ez különben pozitív törvényt, kormányi vagy hatósági szabályrendeletet nem sért, egyéni meggyőződése ellenére is kimondani és annak érvényt szerezni. Oly ügyekben pedig, melyek a kormány jóváhagyásától tétetnek függőkké, csak nem lehet a minden tettéért és így a törvényhatósági határozat vagy szabályrendelet jóváhagyásáért is felelős végrehajtóhatalom képviselőjétől megtagadni a közbeszólást, mellyel aztán a felsőbb jóváhagyás útjában álló körülményeket fejtegetni, vagy annak biztosabb elérését indokolni kívánja?

De egyéb, a kormány jóváhagyása alá szorosan nem tartozó ügyek tárgyalásánál is fordulhat elő akárhány eset, melyekben ily pártatlan, vagyis egyénileg semmikép nem érdekelt elnök jelenléte, magának a városnak érdekében kívánatos. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy a képviselőtestület által megválasztott elnök nem lehet a város belügyei elintézésénél pártatlan; ellenkezőleg, én ily elnökről is a legjobb akaratot akarom föltenni, de adhatja magát elő akárhány eset, midőn például a város egyik vagy másik értékesebb javadalma bérbeadásánál törzsvagyonszerzés vagy elidegenítésnél, középítkezéseknél stb. döntő pillanatban a közérdek szem elől tévesztetik anélkül, hogy az ugyanazon képviselőtestület által választott elnök a többség nyilvánuló akaratának véteni merjen vagy akarjon. Ilyenkor a megsértett közérdek hangosan követeli, hogy valaki oltalmára keljen; meglehet, hogy a kellőleg indokolt fölszólalás meghozza a közügyre nézve jó eredményét, meglehet azonban, hogy a jóakarólag figyelmeztető főispán szava sikertelenül elhangzik, de ha a fölszólalás alapos volt, okvetlenül akadnak a jó ügynek már hatalmasabb védői: melléje áll a közdolgokat éber szemmel kísérő közvélemény és a fölszólalónak legalább azon elégtételt szolgáltatta, hogy kötelességében híven járt el.

A harmadik érv, mely a főispán elnöklete ellen nem annyira a municipalis élet köréből, mint inkább azon kívül eső országos- és magántestületek szerkezete analógiájából meríttetik, abból áll, hogy „íme a képviselőház, a különböző országos egyletek, magántársulatok, intézetek stb. maguk választják elnöküket, miért ne lehetne az elnökválasztási jogot a fővárosi képviselőtestületnek is megadni ? Az alkotmányos szabadság eszméjének, a képviselőtestület állásának sokkal inkább megfelel, ha az saját kebeléből választott, nem pedig más, a törvényhatóság kötelékéhez nem tartozó elnök vezetése alatt tanácskozik.“

Ezek ellenében a válasz az, hogy sem a képviselőház, sem semmiféle más testület vagy társulat nem municipium, de viszont ez utóbbinak állása és föladata nem ugyanazonosítható bármiféle más testület, társulat vagy egylet állásával és feladatával. Ha a fővárosi törvényhatóság egyedül és kizárólag saját gazdászati, jótékonysági és háztartási belügyeivel foglalkozhatnék, mint például a bécsi Gemeinde-Rath, akkor tehetne a törvény irányában is kivételt, de mivel a magyar törvényhatóság állami és országos ügyekkel úgyszólván naponkint foglalkozik, kell, hogy az államérdek kötelességszerű képvisel-