Gárdonyi Albert (szerk.): A főváros egyesítésére vonatkozó okmányok gyűjteménye (Budapest, 1913)
Tartalom
137 alakulandó képviselőtestületnek, nem is a mostani, hanem a jövő nemzedéknek az államhoz és a törvényhatósághoz való viszonyait kell, hogy rendezze. A fővárosi jelenlegi képviselőtestületek alkotmányhű érzülete igen is biztosítékot nyújt arra nézve, hogy elhatározásaik által soha a törvényt és a közérdeket megsérteni nem fogják, de a képviselőtestületek eddigi működésük teréről nemsokára végkép lelépnek és senki nem mondhatja meg előre, hogy a mostani javaslat szerint összeírandó mintegy 25.000 fővárosi választó soraiból politikai képzettség dolgában minő képviselőtestület fog kikerülni; képes lesz-e ennek bármily irányban jelentkező netaláni túlkapásait az egy évre választott, tehát a többség minden elhatározásának magát alávetni köteles elnök féken tartani. Hajlandó lesz-e ezen elnök azon, fájdalom nálunk igen gyakran előforduló esetekben, midőn magánérdek a közérdek fölé helyezkedni kíván, midőn a szereplés utáni vágy, a népszerűség tartalmi szomja a törvény minden korlátáit maga elől elhányni készül, ily törekvéseknek útját állani. Meg vagyok győződve, hogy az albizottság azon igen tisztelt tagjai, kik a közgyűlés elnökét a képviselőtestület által kívánják évről-évre megválasztani, oly elnököt óhajtanak, ki a törvénykönyvet maga előtt mintegy folyvást felütve tartsa, ki az abban megírt törvények megszegését semmi körülmények között ne tűrje, ki nem tekintve sem barátot, sem ellenséget működési körében, egész erejét egyedül a törvényes rend fentartásának és ettől feltételezett közjó előmozdításának szentelje. Itt azonban számba kell venni oly eshetőségeket is, melyek épen nem tartoznak a lehetetlenségek sorába, sőt amelyektől inkább nekünk tartanunk kell; oly eshetőségeket, midőn oly egyén kerülhet az elnöki székbe, ki bármi oknál fogva nem hogy csillapítsa vagy tapintatosan közvetítse, hanem inkább szítja a kormány legtörvényesebb intézkedései ellen is az ellenszegülést, vagy a törvényhatóságnak oly merev magatartását, mely a végrehajtó hatalom minden működését megzsibbasztja. Nem zárhatjuk el magunkat azon sajnos következmények és válságok veszélyei elől, melyek a fővárosi törvényhatóságnak ilyetén magatartásából az egész államigazgatásra nézve támadhatnak nemcsak azáltal, hogy a főváros által adott rossz példának sokkal inkább, mint a jónak, csakhamar más követői is akadnak és így a kórállapot, mely az államtest szívében támadt, annak többi részeit is megrohanással fenyegeti, hanem leginkább azáltal, mert ilyen kórállapot orvoslása alig lévén rendkívüli eszközök alkalmazása nélkül eszközölhető, az utóbbi magára az alkotmányos szabadságra is veszélyessé válhatik. Ezek ellenében valaki hivatkozhatik az 1870. XLII. törvénycikknek a bizottmányi javaslatba is átvett 54., 55. és 56. §§-ra, melyek ily rendkívüli esetek előfordultával a főispánt rendkívüli hatalommal ruházzák fel. De itt először is megemlítendő, hogy a törvény a főispánnak a közgyűlésen elnöklését és a törvényhatóság élén állását feltételezi, miután pedig a bizottsági többségnek igen tisztelt tagjai ily főispánt nem akarnak, kérdés hogyan és
