Gárdonyi Albert (szerk.): A főváros egyesítésére vonatkozó okmányok gyűjteménye (Budapest, 1913)
Tartalom
133 választja.“ Ugyanezen javaslat 93. §-a pedig a tisztviselői állomásokért folyamodókat választásra kijelölő bizottmányt akként rendeli alakítandónak, hogy e bizottmány a főispán elnöklete alatt a közgyűlés által megválasztott 5 és a főispán által meghitt 3 tagból álljon. A t. albizottságnak szótöbbséggel hozott eme elhatározásai, midőn a fővárosok élére állítandó főispánt a közgyűléseken elnöklési és kijelölési jogtól, tehát két leglényegesebb attribútumaitól megfosztják, nemcsak a már megalkotott s főbb részben az albizottság részéről a fővárosokra nézve is elfogadott törvény határozott rendeletével állanak merő ellentétben, de ellentétben állanak úgy az államigazgatás, mint a fővárosi községek saját belkormányzati érdekeivel is. A törvényjavaslat e két szakasza elvévén a főispántól az összes közigatás helyes ellátására akár közvetlenül, akár pedig közvetve gyakorolható üdvös befolyás minden lehetőségét, a főispánt a fővárosi törvényhatóságokkal szemközt merőben tehetetlenné, a törvény által reá bízott nagyfontosságú teendők teljesítésére képtelenné teszi. A főispán, minőt a bizottság többsége a fővárosok élére állítani kíván, a törvényhatósági közegek működésére sem felügyelni, sem azt ellenőrizni nem képes: tekintély és minden fontosabb funkció nélküli egyéniség, ki egyedül arra használtatnék, hogy a városi tisztviselők mellett rendőrbiztosi teendőket végezzen, de még ezen minőségben is a közügynek épen semmi jó szolgálatot nem tudna tenni, mert még az erre szükséges eszközök is kezeiből kivétettek. Mi először is a törvényjavaslat 66. §-át illeti, mely szerint a főispán a közgyűléseken elnökösködhetéstől teljesen kizáratott; ez ellentétben áll magának a törvényhatóságnak törvényeink által meghatározott és évezredes gyakorlat által szentesített közjogi állásával és működési egész körével. Törvényeink és ezek alapján fejlődött gyakorlat szerint ugyanis jogilag törvényhatóságot a hivatásának megfelelő és szintén a törvényben megírt kellékekkel felruházott főispán nélkül, viszont főispánt törvényhatóság nélkül képzelni nem lehet. Ha valaki ezen állítás ellenében az 1492 : C. és 1498: XLIV. törvénycikkre kíván hivatkozni, melyek szerint hajdan Pest- és Pilis megyének külön kinevezett főispánjuk nem volt, erre a válasz egyszerűen az, hogy közjogi fogalmaink szerint a főispán a megyéknél a király személyét és jelenlétét képviselte, azon megyében tehát, melyben a király állandóan székelt, ez utóbbinak magát képviseltetni nem kellett. Különben minden megyének és így Pest-Pilisnek is a király volt természetes főispánja, a főispáni méltóság mindazon nagyobbszerű megyei javadalmakkal együtt, melyekben hajdan a főispán részesült, a főispán halála után a királyra szállott vissza mindaddig, míg a megürült állomást be nem töltötte. Pest-Pilis megyéknek a Rákoson 1467-ben tartott közgyűlésén Mátyás király, mint ezen megyék főispánja elnökölt. Későbben pedig a Budán székelő nádorok voltak ezen megyék örö
