Gárdonyi Albert (szerk.): A főváros egyesítésére vonatkozó okmányok gyűjteménye (Budapest, 1913)
Tartalom
104 Legkomolyabb és lényeges észrevételünk van a miniszteri törvényjavaslat azon terve ellen, miszerint a királyi városokra nézve is, mint a megyékben, főispánt akarna behozni s ezt oly diktátori hatalommal s előjogokkal kívánja felruházni, melyek míg egyrészt a kormányzás érdekében nem szükségesek, másrészt a törvényhatóságok jogait, tekintélyét s hatáskörét túlságosan megszorítsák az önkormányzatot majdnem egészen megsemmisítsék. Nem akarunk annak vizsgálatába bocsátkozni, van-e szükség a megyékben is oly főispáni hatalom felállítására, milyen a törvényjavaslatban terveztetik, de azt határozottan — mert alaposan — véljük állíthatni, miszerint a királyi városokban sem ily telyhatalmú, sem átalában főispánra, semmi szükség sincs; sőt ezen új intézmény nemcsak felesleges, sőt egyenesen káros lenne, mert a nagyobbára ugyanazon elemekből álló városokban, a rend, összehangzás és törvényesség érzete úgyis élénk lévén, itt a kormányhatalom ily összpontosítása, sőt majdnem végletekig menő kiterjesztése, általános ellenszenvet szülne. Minden eréllyel óhajtjuk tehát, hogy a városokra nézve főispán ne legyen; hanem legfeljebb is oly polgármester állíttassák azok élére, ki míg egyfelől a választók összvegétől választatik meg, másfelől a kormányi, illetőleg királyi megerősítést szükségeli hivatalba léphetése végett, ki tehát épen ezen kettős viszonynál fogva, mindkét irányban elég biztosítékot nyújt, annál is inkább, mert magában a miniszteri törvényjavaslatban is indítványozott oly üdves felelősség folytán, mind a város, mind a kormány által feleletre vonható. Ily polgármester hatásköre, — a tanácsnak is illetékes befolyást engedve — az általuk átidomított törvényjavaslatban részletezve van s mi teljesen meg vagyunk győződve, hogy a többnyire létezni szokott rendes körülmények között, ezen nem túlfeszített hatalmú közeg által is teljesen elérhető a szabályos kormányzás s csak a ritkán előforduló rendkívüli esetekben szükségeltetnek rendkívüli intézkedések s ilyenkor inkább belenyugodhatunk, hogy a rend visszaálltáig királyi biztosok alkalmaztassanak, mintsem hogy a zavartalan rend közepette is folyvást egy hasonló teljhatalmú főispán nyomása alatt senyvedjen az önkormányzat és közigazgatás. Épen ily lényeges elvi kérdésnek tartjuk és teljes határozottsággal ellenzendőnek véljük a miniszteri törvényjavaslat azon tervezetét is, miszerint a kir. városokban is mikép a megyékben a képviselőtestület felerésze a legtöbb egyenes államadót fizető honpolgárokból állíttassák össze, mi nyugtalanító megszorítása lenne az 1848-iki törvényekben kiterjesztett választói jognak s képességnek és az ezeken alapuló népképviseletnek; mert ez gyülölséget támasztana a nagyobb és kisebb vagyonú, eddig egymás mellett élt polgárok között s mert ez egyenesen ingerül szolgálna a mindenütt többséget képező csekély vagyonú választóknak, hogy a választás által betöltendő másik felerészből, megtorlásképen, egészen kizárják mind az értelmiség, mind a vagyon birlalóit és ekképen ezen intézkedés, habár épen az ellenkezőre látszik célzani,
