Gárdonyi Albert (szerk.): A főváros egyesítésére vonatkozó okmányok gyűjteménye (Budapest, 1913)
XIII sával volt lehetséges. Ez a gondolat vezérelte Tavaszy Endre 1869. augusztus 23-án kelt indítványát is, mely Pestváros hatósági szervezetének reformálását sürgette s amely indítvány eredménye volt Gerlóczy Károly 1869. október 31-én kelt törvényjavaslata. Gerlóczy Károly törvényjavaslata szerint Pest fővárosi jellege megköveteli, hogy e város számára külön törvény, amely Buda testvérfővárosra is kiterjeszthető, alkottassék. Szükségesnek tartja, hogy Pest városa megfelelő államsegélyben részesíttessék. A fővárosi közigazgatás köréből már kiveszi a birói és rendőri ügyeket, melyek szerinte az állami igazgatás körébe tartoznak. A törvényhatóságot népképviseleti alapon szervezi és ügyeinek főintézőjéül a négy évre választott képviselőtestületet jelöli meg. A képviselőtestület elnöki székét a polgármesterre ruházza, kit az összes választók választanak négy évre. A tanács tagjait a képviselők választják élethossziglan, s élethossziglan választatnak a többi tisztviselők is. Végül a kerületi közigazgatás élére elüljárókat állít, amint azt már Királyi Pál 1869. október 16-iki indítványa is sürgeti. E törvényjavaslat élénk vitára adott alkalmat, kifogásolták egyes részeit, a közvetett választás meghonosítását és az élethosszig érvényes tisztviselői választást, végül mégis hozzájárult a közgyűlés s 1870. március 17-én a belügyminiszter elé terjesztette. Törvény azonban nem lett belőle, mert a kormánynak egészen más intenciói voltak s ezek ellenkeztek a javaslat alapgondolataival. Mikor 1870. folyamán a kormány a törvényhatóságok rendezéséről szóló törvényjavaslatot a képviselőházhoz benyújtotta, a városok ügye is napirendre került, mert e törvényjavaslat a városi törvényhatóságoknak is szólott. Buda és Pest város képviselőtestülete e javaslattal szemben igyekezett megvédelmezni hatósági érdekeit s feliratokkal ostromolta a képviselőházat, hogy a törvényjavaslatnak a városokra nézve hátrányos intézkedéseit változtassa meg. Külön törvényt sürgettek a városi törvényhatóságok, különösen pedig az ország fővárosa számára. Kifogásolták a virilis szavazati jog behozatalát, mely a városi lakosság demokratikus felfogásával ellenkezett s háttérbe szorította a városok értelmiségét. Kifogásolták a főispáni intézményt, amely a városi hatóság 1848 utáni demokratikus szervezetével ellenkezett. A feliratok azonban nem jártak eredménnyel, mert a virilizmus is, a főispáni intézmény is benmaradtak az 1870. XLII. törvénycikkben. A törvényjavaslat országgyűlési tárgyalása alatt az ellenzék is erélyesen sürgette, hogy a városok szervezete külön törvényben szabályoztassék. A külön városi törvény iránti törekvések azonban hajótörést szenvedtek, a törvényjavaslatot a képviselőház nem módosította s a vármegyei és városi törvényhatóságok szervezetét közös törvény szabályozta. Ezzel a városok ügye kedvezőtlenebb állapotba jutott, mint volt 1848 után, mert az 1848. XXIII. csonka, de önálló törvény volt s teljesen a városok sajátos viszonyaihoz volt alkalmazva. Míg az 1870. évi országgyűlési tárgyalások a városokra nézve kedvezőtlenül végződtek, addig a főváros szervezeti ügye ugyanezen tárgyalások alatt jó
