Ságvári Ágnes (szerk.): Budapest. Fővárosunk története (Budapest, 1973)
Budapest a tanácsrendszer első két évtizedében (1950-1970)
egyértelművé tette a frontokat, s tanulságul szolgált a magyar politikai, állami, gazdasági élet forradalmi erőinek a szocialista rendszer megújításához és továbbfejlesztéséhez. Az ellenforradalom — az épületekben és eszközökben okozott anyagi kár, és a termeléskiesés következtében — 1 400 000 Ft-jába került Budapestnek. A Magyar Szocialista Munkáspárt 1956 decemberi határozata azonban — alig egy hónappal az események után — elemezve az okokat, új politikai-állami intézkedések, gazdaságpolitikai döntések alapjait rakta le. Korszerű világvárossá fejlődés Az 1950-es évek végétől reális gazdasági tervezés kezdődött, az új folyamatok az 1968- ban életbelépett új népgazdasági rendszerben kristályosodtak ki. A maximális felhalmozási-beruházási politika helyét a mérsékeltebb ütem és a gazdaságosság szempontjainak fokozottabb érvényesítése foglalta el; a kötelező tervmutatók számának csökkentésével fellendült a vállalati öntevékenység. A nyereségrészesedés bevezetése a vállalati és az egyéni érdekeltség fokozódásához, az áruválaszték kibővítéséhez és a termelékenység emelkedéséhez vezetett. A műszaki fejlesztés jelentőségének felismerésével és a gépi beruházások ésszerű kihasználásával a gazdaságtalannak bizonyult extenzív fejlődés helyett intenzív iparfejlődés kezdődött. Az infrastrukturális beruházások az első ötéves terv időszakához képest mintegy másfélszeresükre nőttek. Határozott és folyamatos a törekvés az ipar decentralizálására. A kormányintézkedések Budapesten hatványozottan éreztették hatásukat, hiszen Budapest 1960-ban, a vidéki iparvállalatok rohamos gyarapodása és a fővárosi vállalatok és ipartelepek sorozatos vidékre helyezése után is még mindig 47%-kal részesedett az állami iparból. 1972-re ez az arány a termelési érték abszolút növekedése mellett 33%-ra csökkent. A tartós fogyasztási cikkek minősége és választéka javult, a könnyűipar, elsősorban a ruha- és a bőripar korszerűsítése emelte az életszínvonalat, kellemesebbé vált az élet. Meggyorsult a lakásépítkezés, a városépítés és a közlekedés fejlesztése. Ár- és bérkorrekciók, és a szociális juttatások bővítése is hozzájárultak a dolgozók élet- és munkaviszonyainak javulásához ebben az időszakban. Nőtt a családi pótlék, a kisebb nyugdíjakat emelték, az egyedülálló anyák több támogatást kaptak, az anyák gyermeküket 3 éves koráig otthon nevelhetik, anélkül, hogy munkaviszonyuk megszűnne, sőt anyasági segélyben részesülnek; a kialakult üzemi törzsgárdák tagjai kedvezményekben részesülnek, a munkásszülők gyermekei segítséget kapnak a továbbtanuláshoz stb. Mai jogszabályainkban és rendeleteinkben már a tapasztalatokat fogalmazták meg, általánosították. Korszakos jelentőségű az 1968. január 1-én életbe lépett új gazdaságirányítási rendszer, és az államigazgatás továbbfejlesztését szolgáló 1971. I. tv., a tanácstörvény. A gazdaság- és állami irányítás továbbfejlesztése és az ugyanakkor kibontakozó urbanizációs robbanás új követelményeket támasztott a városvezetéssel szemben. Az ipar hatalmas tömegeket szívott a városokba és a környező településekre, alaposabb szakképzettséget igényelt, növekedtek az ipart ellátó szolgáltatási ágak terhei. Budapest a magyarországi urbanizációs folyamatban megőrizte, és az új körülményeknek megfelelően továbbfejlesztette jellegzetes szerepét. 1950—60 között az állami szektor beruházásainak 36%-a Budapestre és környékére esett, az új tömegek legnagyobb része (54%-a) is e területen állt 66
