Ságvári Ágnes (szerk.): Budapest. Fővárosunk története (Budapest, 1973)
Budapest a tanácsrendszer első két évtizedében (1950-1970)
munkába. A szocialista városigazgatásra háruló feladatok nagyságát mi sem érzékelteti jobban, mint az a körülmény, hogy Budapest lakossága két évtized alatt egynegyedével nőtt. 1950 és 1970 között a városlakók létszáma az ország lakosságának egyharmadáról felére emelkedett. A fővárosi letelepedés mérséklése tehát az ország egészséges fejlődésének elengedhetetlen feltétele volt. Ezt a folyamatot erősítendő, különböző intézkedésekkel korlátozták a budapesti „bevándorlás”-t. Amíg azonban az 1951. évi adminisztratív intézkedés viszonylag hatástalan maradt, az utolsó évtized tudatos decentralizálási politikája eredményeként a többi magyar város fejlődése ma már kétszerese, a regionális központoké pedig háromszorosa a főváros fejlődési ütemének. Mindezek után is Budapest lélekszáma 1970-ben az országosnak 19%-a. A főváros és környékének rendkívüli fejlődése — a kedvező természeti, gazdasági feltételekkel együtt — nagymértékben az iparfejlődés eredménye. A modern ipari központ, majd metropolis kiépülésével ugyanakkor törvényszerűen velejár, hogy újabb agglomerációs gyűrű keletkezik. (1949—60 között Budapest lélekszáma évenként 1,5%-kal, 1960—70 között pedig 1,0%-kal nőtt, Budapest és közvetlen környékének lakossága ugyanezen két évtized alatt 1,8 millióról közel 2,3 millióra ugrott.) A főváros vezetősége és az ország kormányzata a sürgető városiasodás, az infrastruktúra fejlesztése érdekében mindenekelőtt nagyarányú építkezéseket kezdett. Lakótelepek, városközpontok A háborús rombolások, a múlt rendszer hagyatékaként itt maradt antiszociális lakónegyedek felszámolása és a kényszerű épületszanálások következtében előállott hiányokat az ötvenes évek közepén megkezdett építkezések csak igen lassan tudták pótolni. Budapest lakásállománya az 1949. évi mintegy 464 000-ről 1970-re több mint 630 ezerre nőtt, s jelentős mértékben városiasodtak a peremkerületek is. Az épülő házaknak több mint fele négy emeletnél magasabb, minden tizedik meghaladja a tíz emeletet. Az utóbbi 15 évben a lakónegyedek többsége szorosan kapcsolódott a belső városrészekhez, mert a zártabb városnegyedek közelében olcsóbb építési lehetőség kínálkozott. A lakásállomány elsősorban új lakótelepekkel gyarapodott. Új lakónegyedek kialakítása számos járulékos beruházást követel, ezért az egy lakásra jutó beruházások összege — az áremelkedéstől eltekintve is —nagyobb az előző periódusban készült lakásokénál. Mégis az új városközpontok létesítése kínálja a legjobb megoldást, mert ezzel a régebben vidékinek számító települések életformája korszerűsödik, és a centrum túlterheltsége csökken. Az azelőtt csak előkelőek lakóhelyéül számító Buda beépítésével az új lakosokat zöldövezetben lehet elhelyezni. A kialakuló új városkép tükrözi a hazánkban végbement társadalmi változást. A budapestiek nem kis büszkeségére az egykor nyomoráról hírhedt Mária Valéria-telep helyén épült korszerű József Attila lakótelepen ma több mint 25 000 lakos él. Óbuda, Angyalföld és Újpest volt szegénynegyedei helyén 14 000 modern lakás épült. A XI. kerületi régi ipari negyedben 20 év alatt megduplázódott a lakások száma. A még 1949-ben is kisvárosnak tekinthető Rákospalotához kapcsolódva megépült modern, nagyvárosi jelleggel Újpalota (a XY. kerület). A hajdan pincelakásairól és — a fővárosban — legmagasabb csecsemőhalandóságáról híres Óbudán ma modern városrész épült, s e körzetben alakul 67
