Ságvári Ágnes (szerk.): Budapest. Fővárosunk története (Budapest, 1973)

A felszabadulástól Nagy-Budapestig (1945-1950)

a belső ellentéteket, döntenie kellett, folytatja-e a harcot a tervgazdálkodásért, a bankok államosításáért, a szocializmus győzelméért. A harc végül is a baloldal győzelméhez vezetett, amelyben kiemelkedő szerepet töltött be a Szociáldemokrata Párt fővárosi vezetősége.

Az egyesülési folyamat kedvezően hatott az ország szocialista fejlődésére. 1948 tavaszán megvalósult a száz munkásnál többet foglalkoztató üzemek államosítása. Ez a lépés a korábbi államosításokkal egyetemben uralkodóvá tette a szocialista szektort a magyar népgazdaságban. Az államosítások messzemenően megnövelték a budapesti munkásság öntudatát, politikai aktivitását. Az államosított vállalatok felének élére munkásból lett igazgatókat állítottak, de jelentős számban kerültek vezető funkcióba munkások a gazdasági élet más területein, a közigazgatásban, a kulturális életben is. A törvényhatósági bizottságban a koalíció tovább működött, de benne már a munkásság képviselőié lett a vezető szerep; a kifejezetten jobboldali pártok és vezetőik kiszorultak a fővárosi parlamentből. Budapest egyre inkább a szocialista Magyarország szocialista jellegű fővárosává vált.

Az 1948—49-es esztendőkben a hároméves terv eredményei a lakosság életszínvonalában is érezhetőkké váltak. A budapesti ipar termelése 1948-ban elérte, 1949-ben már 25%-kal meg is haladta az 1938. évi mennyiséget, a foglalkoztatottak száma 12%-kal volt nagyobb a háború előttinél. Budapesten a legfontosabb szolgáltatások, a víz-, a gáz- és a villanyáram stabilizálódtak, sőt megkezdődött a korábbi évtizedekben elhanyagolt külső kerületek helyzetének javítása is. Befejeződött a közlekedés helyreállítása, 1949-ben a villamosutasok száma naponta már majdnem kétszerese volt az 1941. évinek. Pest és Buda szerves összefonódását tovább erősítette a Margithíd teljes helyreállítása, majd a Lánchíd újjáépítése 1948-ban. Befejeződött a fővárosban a háborúban megsérült lakások kijavítása, megindult — egyelőre szerény keretek között — az új lakások építése is, elsősorban a munkáslakta kerületekben.

Valóságos forradalom zajlott le az egészségügyi ellátás terén. Az újjáépítés sikerei, a gazdasági élet rendezése, az egyre fokozódó munkavállalási lehetőségek kedvezően hatottak a népességszaporulatra is. Feltűnően növekedett a házasságkötések, élveszületések száma; örvendetesen csökkent a halálozási arány és a csecsemőhalandóság. 1948 nyarán az egyházi reakcióval vívott éles csaták után sikeresen megvalósult a polgári átalakulás adóssága: az egyház és az iskola elválasztása. Ezután Budapesten a város vezetése vált az alsófokú oktatás gazdájává. A kulturális forradalom többi lépése: a színházak, a filmszínházak államosítása még szélesebb körre terjesztették ki a főváros vezetőinek hatáskörét.

A fordulat évében világossá vált, hogy Nagy-Budapest már létező valóságát közigazgatásilag is ki kell mondani. Az egyesítést az érdekelt peremkerületek képviselőinek bevonásával alapos előkészítő munka előzte meg. Tisztázták a létrehozandó Nagy-Budapest határát, az újonnan kialakítandó kerületek számát stb. Az egyesítéssel szinte egyidőben sor került az egész közigazgatás átszervezésére, személyi állományának felfrissítésére a népi rendszerhez hű tisztviselőkkel. Az 1949. évi XXVI. te. hét megyei várost és tizenhat nagyközséget csatolt a fővároshoz, amelynek területe 1950. január 1-től 206 km2-ről 525 km2-re, lakosainak száma 1 057 912-ről 1 640 000-re emelkedett. Az egyesített Nagy-Budapest az addigi tizennégy kerület helyett huszonkét közigazgatási egységből áll.

Az egyesítés folyamatát mintegy betetőzte a tanácsrendszer bevezetése, mely kifejezte és megtestesítette a szocialista forradalom győzelmét az ország egyesített fővárosában.

62