Ságvári Ágnes (szerk.): Budapest. Fővárosunk története (Budapest, 1973)
A felszabadulástól Nagy-Budapestig (1945-1950)
városok, mint Újpest, Csepel, Pesterzsébet stb. csatlakozásáért; a Szociáldemokrata Párt több Pest környéki városban vezető pozíciókkal rendelkezett, amelyeket nem kívánt feladni. Az azonnali egyesítés ellen foglaltak állást Pest vármegye akkori vezetői is. A főváros sem sürgette az egyesítést a környékkel, hiszen így is elég gondot okozott az időközben újra egymillió fölé emelkedő lakosság kommunális igényeinek kielégítése. Arra semmiképpen sem lett volna ekkor még képes, hogy egy esetleges egyesítés folytán hozzá kerülő és a városiasodás szempontjából a tizennégy kerületnél rosszabb viszonyok között élő lakosság helyzetén javítani tudjon. Ilyen körülmények között érthető, hogy bár Nagy-Budapest több vonatkozásban létező és működő valósággá vált, tényleges létrejötte még váratott magára. 1945—1946 telén az élelmezési-ellátási helyzet súlyos gondjai mellett jelentős eredmények is születtek. 1946 januárjában a mérnökök és munkások hősies munkája nyomán, jégzajlás közepette elkészült az első állandó Duna-híd: a Kossuth-híd. Az adott körülmények között ennek a meghatározott időtartamra (15 évre) készült hídnak a megépülése létfontosságú eredménynek számított: ezzel a két városrész, Buda és Pest ismét szilárdan összekapcsolódott. A közüzemek dolgozóinak erőfeszítései szinte az egész tél folyamán biztosították a főváros lakosságának víz-, áram- és gázszolgáltatását, a városi közlekedést. Az 1945 őszén — jórészt a katasztrofális gazdasági helyzet következtében — kialakult elégedetlenség a tél folyamán tovább fokozódott. Budapesten csakúgy, mint az ország más vidékein spontán tömegmegmozdulások törtek ki. A fővárosban a gazdasági viszonyok megjavítását és a reakciós szellemű köztisztviselők eltávolítását követelték. Február— márciusban a budapesti munkásság sztrájkokban, tüntetésekben fejezte ki elégedetlenségét. Az 1946. március 5-én megalakult Baloldali Blokk — tagjai a Magyar Kommunista Párt, a Szociáldemokrata Párt, a Nemzeti Parasztpárt és a Szaktanács voltak — a munkástömegek fellépésére támaszkodva követeléseivel tisztulási, demokratizálási folyamatot indított el a Kisgazdapártban. E folyamat jeleként a Kisgazdapárt több tagját kizárta, illetve visszahívta a parlamentből és a fővárosi törvényhatóságból egyaránt. A Baloldali Blokk programja alapján sor került a közigazgatási apparátus létszámának csökkentésére és megtisztítására is. Ez az akció azonban ekkor még a kisgazda vezetésű fővárosnál sok zökkenővel és kevés eredménnyel zárult. A jobboldali kisgazda erőknek — a Szociáldemokrata Párt egyes vezetői támogatásával — a szakértelemre való hivatkozással sikerült erősen csökkenteniük az elbocsátandók számát. Mindezek a politikai küzdelmek az egyre gyorsuló és a magyar történelemben páratlan méretű infláció közepette zajlottak. 1946 májusától a stabilizációig a dolgozók a nélkülözések végső határára érkeztek. A fővárosban a jegyre kiadható fejadagokat a tél folyamán többször kellett csökkenteni, ennek ellenére az élelmiszerkészletek 1946 tavaszára teljesen kimerültek, a hatósági ellátás bizonytalanná vált. A fővárosban csökkent az újjáépítés lendülete, ugyanakkor virágzott a spekuláció, a feketekereskedelem. Végre 1946 augusztus elsejével megszületett a népi demokrácia addigi legnagyobb eredményeinek egyike: a jó pénz, a forint. A stabilizáció lehetővé tette, hogy a főváros is elkészítse első stabil költségvetését. A stabilizáció a főváros lakosságának helyzetét ugrásszerűen megjavította, de nem oldott meg egyszerre mindent. 1946 végére a fővárosban települt iparvállalatok legtöbbje már működött, a még szünetelők száma minimálisra csökkent, de az átlagos munkáslétszám az 1938. évinél 20%-kai kevesebb volt. Ezért Budapesten még jelentős számú munka-60
