Ságvári Ágnes (szerk.): Budapest. Fővárosunk története (Budapest, 1973)
Budapest a két világháború között (1919-1945)
a főváros volt, mint ahogyan a falukutatóknak, a parasztság társadalmi-gazdasági-politikai elesettségét feltáró népi íróknak is Budapesten kellett végül gyülekezniük. A fővárosban kezdte meg adásait 1925-ben a Magyar Rádió. Rendszeresen több száz napilap, folyóirat jelent meg. Az olyan polgári ellenzéki lapok mellett, mint a Világ, az Esti Kurír, Az Újság, a Pesti Napló, a Magyar Nemzet, Budapesten jelent meg a Szociáldemokrata párt lapja, a Népszava, itt készültek a Kommunista Párt illegális kiadványai is (Ifjú Proletár, Dolgozók Lapja, 100 %). A két háború közötti szellemi és politikai élethez szervesen hozzátartoztak a budapesti kávéházak és a kisvendéglők. A nagy művészeti-politikai viták jórészt ezek asztalai mellett zajlottak le. Már a maga idején is fogalom volt a New York (később Hungária) kávéház, az írók, művészek találkozóhelye. Baloldali költők, írók jöttek össze a Japánban, míg a Pilvax inkább politikai jellegű viták színhelye volt. A liberális polgári ellenzék összejövetelei is jórészt kávéházakban, vendéglőkben zajlottak, s nemegyszer munkásmozgalmi találkozót leplezett egy-egy asztaltársaság (Elevátor, Stefánia, Westend, Hadik kávéház). Noha a városfejlesztés üteme, aránya alárendelődött a jobboldali városvezetésnek, a Közmunkatanács nehézkes és gyakran korrupt tevékenységének, a 30-as évekre mégis szemmel láthatóvá vált a városkép változása, a város modernizálódása. A fejlődést jól jelzi, hogy 1920—1941 között a budapesti épületek száma mintegy 50 %-kal gyarapodott. Mivel azonban nagyobb hányaduk középület volt, a lakáskérdés mindvégig súlyos és megoldatlan probléma maradt. A korszerűtlen és szegényesen felszerelt munkáslakások, sőt a —jórészt osztrák főhercegnőkről (Augusta, Zita, Mária Valéria) elnevezett — nyomornegyedek is zsúfoltak maradtak, s csak a 30-as évek végén tudták egy részüket lebontani. Ekkorra mutatkozott eredménye a városi kislakásépítési akciónak (Gyöngyösi út, Budaörsi út, Mester utca, Simor utca, Bécsi út stb.). A lakosok fele 1930-ban is egyszobás lakásban élt. Az 1921 után épült minden ötödik lakásból hiányzott a vízvezeték, a házak 17,2%-ából a villanyvilágítás. Mégis, a villanyfogyasztók száma 1920—1940 között több mint kétszeresére emelkedett. A budai negyedek társasház-építkezéseire erősen hatott a korszak modern, új irányzata, a Bauhaus, míg a város szélén, a kiskeresetű alkalmazottak, munkások takarékosságából épült családi házas, kertes negyedekre a szegényesség nyomta rá bélyegét. Megváltoztatta a városképet, hogy 1933 elején megkezdték a Tabán (az Erzsébet-híd budai hídfőjének északi oldalán a Várhegy lejtőire felhúzódó, szegénységében festőiromantikus régi városnegyed) lebontását, hogy a Halászbástya, a Mátyás-templom, a Lánchíd ekkor kapta első esti díszkivilágítását. Az 1930-as fővárosi törvény értelmében az addig tíz kerület négy újjal gyarapodott, s ez ismét nagyobb építkezésekkel járt. Nagy-Budapest megteremtését azonban, vagyis a peremkerületeknek (Kispest, Pestszentlőrinc, Újpest stb.) a fővároshoz csatolását nem sikerült megoldani. A „Budapest fürdőváros” jelszó jegyében kívánták tovább növelni a 20-as években fellendült idegenforgalmat. Ennek érdekében épült a Margitszigeten a Palatínus strand, a Nemzeti Sportuszoda, a Városligetben a Széchenyi fürdő, a Duna-parton a Szent Imre fürdő, a Gellértben a hullámfürdő. 1927-ben alakult meg az IBUSZ (Idegenforgalmi, Beszerzési, Utazási és Szállítási Rt.), az idegenforgalom központi szerve. Az új épületek között volt a Bakáts téri Rádium-kórház, a baleseti kórház, a Péterffy Sándor utcai és a Kútvölgyi úti kórház is. Más-más vonatkozásban, de a várost és annak 49
