Ságvári Ágnes (szerk.): Budapest. Fővárosunk története (Budapest, 1973)
Budapest nagyvárossá fejlődése (1849-1919)
vetése fordította meg a kétségbeejtő katonai helyzetet, és tette lehetővé a győzelmes északmagyarországi hadjáratot. A lakosság támogatása jelentős szerepet játszott a júniusi ellenforradalmi puccskísérlet leverésében. A dolgozó tömegek szót kaptak a városigazgatásban és a várospolitikában is. A korábbi — már a polgári demokratikus forradalomban is igen jelentősen leszállított — választói cenzus teljes megszüntetésével immár minden mindkét nemű, 18 éven felüli állampolgár választójogosulttá vált. így választották meg 1919. április 7-én Budapest kerületi tanácsait. A kerületi tanácsok azután saját tagjaik közül választották meg az 500 tagú — s ezért 500-as tanácsnak is nevezett — Budapesti Forradalmi Munkás- és Katonatanácsot, mely saját tagjai közül 80 tagú intézőbizottságot, ez pedig 5 tagú elnökséget választott. Az elnökség irányította a tanácsi apparátus munkáját. Budapest országosan is rendkívüli jelentőségének és a budapesti proletariátus fontos szerepének következtében mindaddig, amíg a proletár államhatalom legfelsőbb szerve, a Tanácsok Országos Gyűlése ténylegesen meg nem alakult, a Tanácsköztársaság legfontosabb országos politikai kérdéseinek nagy részét is az 500-as tanácsban tárgyalták. A Tanácsköztársaság több nagy jelentőségű politikai és gazdasági intézkedése így a budapesti proletariátus saját hatalmi szerveként működő 500-as vagy 80-as tanácsból indult ki — üléseiken felszólaltak a Tanácsköztársaság vezetői, maga Kun Béla is. A város kultúrájának — mely Budapest erősödő társadalmi feszültségektől telített légkörében már a századfordulón olyan roppant érzékenyen reagált a korszak nagy problémáira — központi szerepe a Tanácsköztársaság alatt természetszerűen megmaradt, sőt rendkívül megerősödött. Mind intézményeit, mind irányító személyeit, mind alkotóit tekintve az új kultúra elsősorban Budapestre, a szocialista szellemű kultúrának itt már korábban létrejött és így természetszerűleg erősen urbánus töltésű kezdeteire támaszkodott, így jutottak a Tanácsköztársaság művelődésügyének irányításában vezető szerephez a város értelmiségének legjobbjai (pl. a filozófus Lukács György), így harcoltak a forradalomért művészi politikai plakátjaikkal a modem fővárosi festőművészek, s a bontakozó új társadalmi és emberi valóság művészi ábrázolásával a századelő Budapestjének legjobb írói. A zenei direktórium vezetőségében részt vállalt a fiatal Bartók Béla, Kodály Zoltán és a zongoraművész Dohnányi Ernő. A művelődés az országban először Budapesten érvényesülő leghaladóbb, legmodernebb irányzatai most az ő tevékenységükön át kezdték éreztetni hatásukat, s közvetve Budapest hatását is az egész országban. Ez a hatás a Tanácsköztársaság fegyveres leverése után is hagyatékának talán legszívósabb, legnehezebben eltörölhető elemeként élt tovább. A forradalmat a külföldi fegyveres intervenció leverte. Nyilvánvaló volt azonban, hogy az elmúlt évtizedek alatt törvényszerűen kialakult társadalmi feszültség a város következő negyedszázadának történetét is döntően fogja befolyásolni. 44
