Ságvári Ágnes (szerk.): Budapest. Fővárosunk története (Budapest, 1973)
Budapest nagyvárossá fejlődése (1849-1919)
a képzőművészeti avantgarde vagy a zenében az új irányzatok (például a fiatal Bartók Béla törekvései). Tudományos politikai téren megjelent az értelmiség jelentős és legjava részét befolyásoló polgári radikalizmus, majd a marxizmus is. Az utóbbinak anarchoszindikalista nézetei ellenére is legjelentősebb alakja Szabó Ervin (1877—1918) volt, kinek nevét ma az egykor vezetése alatt állott Fővárosi Könyvtár viseli. A Tanácsköztársaság fővárosa 1914-ben az Osztrák—Magyar Monarchia háborúba lépett. Nem meglepő, hogy a társadalmi ellentmondásokat oly erősen kiélező és tudatosító világháborús nyomorúság (az élelmiszer és a fűtőanyag növekvő hiánya, a csupán nagyon csekély hadisegélyezés, a hadikölcsönjegyzés okozta elszegényedés, s a növekvő veszteségek riasztó hírei) is elsősorban itt, Budapesten, a nagyváros talaján érlelte meg a forradalom csíráit. A Habsburg-monarchia katonai összeomlásakor, 1918. október 31-én a budapesti munkásság általános sztrájkjából a forradalmi katonák bekapcsolódásával nőtt ki a Károlyi Mihály vezette polgári demokratikus forradalom, amely a rendszert Magyarországon megdöntötte. A régi uralkodó osztály államának gyors széthullásával elsőnek Budapesten állt a kispolgárság és az értelmiség is az immár társadalmi forradalomra készülő munkásosztály mellé. A roppantul megnövekedett társadalmi feszültség levezetésére a polgári demokratikus forradalom vívmányai azonban már nem voltak elégségesek — kivált nem itt, a nagyváros különösen kiéleződött viszonyai között. Budapest proletariátusa kezdte meg a hatalom megragadásának előkészítését, és az országban mindenhol kibontakozó forradalmi mozgalom számára a döntő lépést is ez a proletariátus tette meg: 1919. március 21-én kikiáltotta a proletárdiktatúrát. Meggondolva azt, hogy a polgári társadalom ellentmondásainak kiélesedése országosan éppen Budapesten vált a legérezhetőbbé, természetes, hogy a Magyar Tanácsköztársaság, a szocializmus felépítésének első kísérlete is mindenekelőtt Budapesten hozta a legnagyobb és legerőteljesebb változásokat; a proletárforradalom gazdasági, társadalmi és politikai intézkedései leggyorsabban és legsokoldalúbban Budapesten érvényesültek. A nagyipar szocializálása közvetlenül vagy közvetve Budapesten érintette a legnagyobb tömeget, elsősorban a nagyipari proletariátust. Azonnal megjavultak a munkafeltételek és a munkabérviszonyok. Mindenekelőtt azonban az hozta a döntő változást, hogy a tömegek politikai jogokhoz jutottak, s ez lehetővé tette intézményes részvételüket immár nemcsak az országos, hanem a helyi hatalomban: az őket legközvetlenebbül érintő városigazgatásban is, melyből eddig teljesen ki voltak zárva. Ugyanilyen felszabadító hatással volt a gazdasági élet szocializálása a kisfizetésű alkalmazottaknak, a „fehérgalléros proletárok”-nak a munkásságénál ugyan jóval szűkebb, de így is számottevő rétegére. A városban oly rendkívül jelentős értelmiség számára a szocializmus általában a gondolkodás, a kutatás és a művészet felszabadítását is jelentette a hagyományos, elavult vagy éppenséggel reakciós kötelékekből. Budapest és a budapesti agglomeráció a Tanácsköztársaságnak így mindvégig szilárd társadalmi-politikai bázisa maradt. A Tanácsköztársaság katonai szempontból legkritikusabb májusi napjaiban a budapesti proletariátus felfegyverzése, a munkásezredek harcba 43
