Ságvári Ágnes (szerk.): Budapest. Fővárosunk története (Budapest, 1973)
Pest-Buda (1686-1849)
nagy jelentőségű gabonaexport számára létkérdés volt az olcsó vízi szállítás idejének megrövidítése. Az 1846-ban meginduló vasúti forgalom ugyan csak később éreztette hatását, de a Pest-centrikus vasúthálózat tervezésében és kiépítésében már kifejezésre jutott, hogy a kortársak e várost tekintették az ország gazdasági központjának. A napóleoni háborúk konjunktúrájának gyümölcseit nagyobb mértékben még a külföldi kereskedők élvezték. A pestiek a kezükön felhalmozódó tőkét — elsősorban a Magyarország számára előnytelen osztrák vámrendszer miatt, s a hamarosan megmutatkozó depresszió hatására — inkább ingatlan szerzésére fordították. A vagyonosodás így nem annyira ipari vállalkozások alapításában mutatkozott meg — erre a kedvezőtlen feltételek miatt nem is állt elegendő tőke rendelkezésre —, mint inkább a rohamos ütemű és egyre színvonalasabb építkezésekben. Ekkor épül fel például a Lipótváros nem csekély jövedelmet hozó szép bérpalotasora is. A XIX. század első felében megváltozott a kereskedelem szerkezete is. Ekkor már nem a vásárok voltak a kereskedelem legfontosabb, szinte egyedüli tényezői. Az országos vásárok fontossága ugyan továbbra is megmaradt, sőt még növekedett is, mivel a korábbi kirakodóvásárokból mindinkább a külföldi kereskedők találkozóhelyeivé váltak. Forgalmukat, jelentőségüket a kortársak a frankfurti és a lipcsei vásárokéhoz hasonlították. Deezidőbenmindjelentősebbéválta vásáron kívüli kereskedelem is, s a század második negyedében sorjában alakultak és virágoztak fel a jelentősebb tőkeerővel rendelkező pesti kereskedelmi cégek. 1831-ben Pesten megalakult a tőzsde elődje, a kereskedői csarnok, amely megfelelőbb kereteket biztosított a kereskedelmi ügyletek lebonyolítására. Az 1840. évi hiteltörvény és az 1841-ben megalakult Pesti Kereskedelmi Bank pedig jótékonyan hatott a nagyobb vállalkozásokhoz szükséges hitelélet megszervezéséhez. így, bár a változatlan osztrák gazdaságpolitika továbbra sem kedvezett az iparfejlődésnek, a kereskedelemben felhalmozódó tőkéket mégis inkább kamatoztatták ipari beruházásokban, hitelintézmények alapításában. A XIX. század második negyedében, ha lassan, vontatottan is, de megindult a tőkés gyáripar kialakulása, itt elsőnek és legerőteljesebben az egész országban. A gyáralapítások zöme a pesti oldalra esett. Budán az 1840-es években néhány, még inkább manufaktúra jellegű üzem mellett csak egy jelentős gyár, a Ganz-öntöde működött. Pesten ekkor már a cukorgyár, a József-hengermalom és a mellette működő öntöde, a 400—450 munkást foglalkoztató Valero-selyemgyár és a részvénytársasági alapon működő gyertyagyár mellett tucatnyi kisebb textilüzem, több gép-, bőr- és téglagyár, vegyi üzem, valamint számos szesz-, olaj- és ecetgyár termelt. S bár a város ipari termelésének alapja továbbra is a céhes kézműipar volt, a céhek eddigi kiváltságos helyzetét a gyári szakmunkások szabad alkalmazását biztosító 1840. évi törvény alapjaiban rendítette meg. A gyáralapítások nem korlátozódtak Buda és Pest területére. Az egyik legjelentősebb tőkés vállalkozás, az 1840-es években már mintegy hatszáz munkást foglalkoztató hajógyár Óbudán működött. Itt üzemelt a Buda és Pest téglaszükségletének nagy részét biztosító téglagyár, s említést érdemel a mezőváros néhány kisebb karton- és festőgyára is. Ezekben az években alakult meg a földesurától teljes iparűzési és gyáralapítási szabadságot nyert új község, Újpest, mintegy a későbbi ipari elővárosok előfutáraként. A többi környékbeli település életét továbbra is elsősorban a szaporodó fővárosi lakosság növekvő élelmiszer-szükségletének kielégítése határozta meg, a budai oldalon fekvők életében jelentős szerepet játszott a szőlőművelés is. Néhány községben ugyanakkor erőteljesen nö-28
