Ságvári Ágnes (szerk.): Budapest. Fővárosunk története (Budapest, 1973)

Pest-Buda (1686-1849)

Pesten a fallal körülvett Belváros már 1730 körül szűknek bizonyult a szaporodó népesség befogadására, s a tanács arra kényszerült, hogy a falakon kívül, a mai Horváth Mihály tér környékén osszon házhelyet. Itt alakult ki a Lerchenfeld nevű külváros — a mai Józsefváros — magja. Egyidejűleg rendszertelenül, de egyre nagyobb számban épültek házak a Felső külváros — a mai Terézváros — kertjeiben. Az 1770-es években a Teréz- és a Józsefvárosban már jóval több volt a ház, mint a belvárosban. A déli külváros, a Ferencváros nagyobb ütemű beépítésére csak a következő évtizedekben került sor.

Budának már a középkorban is voltak külvárosai, ezek a XVIII. század folyamán mind népességüket, mind házaik számát tekintve erősen meghaladták a középkori méreteket. A XVIII. század hetvenes éveiben egyébként itt is egy új, a hegyvidékre felkúszó külváros — a Krisztinaváros — alapítására került sor.

Az építkezésekben ez időben igényesség legfeljebb a budai Várnegyed és a Víziváros, meg a pesti Belváros épületeinél mutatkozott. A külvárosok földszintes házaikkal, tágas udvaraikkal, kövezetlen, csatornázatlan utcáikkal sokáig megőrizték falusias jellegüket.

Az uralkodó építészeti stílus a barokk volt, melynek emlékét Pesten főleg templomok és középületek tartották fenn. E kor egyházi építészetének legszebb emléke Pesten a pálos (ma Egyetemi) templom; a középületek között a legkiemelkedőbb alkotás a ma a fővárosi tanácsnak otthont adó egykori Invalidus Palota hatalmas épülettömbje. A pesti világi barokk építészetnek úgyszólván egyetlen fennálló jelentékeny emléke a Péterffy palota, melyben 1831 óta vendéglő működik (ma Százéves néven). Budán a XVIII. század legjelentősebb alkotása az 1686. évi ostrom során romba dőlt palota újjáépítése volt, melynek Mária Terézia-kori végleges formája a század második felében alakult ki. Említést érdemel még az egykori budai városházának a Szentháromság téren álló épülete is. Budán a barokk stílus emlékét ma is sok lakóház őrzi.

A XVIII. századi magyar városok fejlődését egységesen jellemző, középkorias lassú fejlődést a kereskedelem gyorsította meg, és kissé más irányba is terelte, Budát és Pestet a többi város fölé, az ország gazdasági központjává emelve. A kereskedelem nagyarányú kibontakozását a két város rendkívül kedvező földrajzi helyzete — az ország középpontjában, a legfőbb víziút, a Duna mentén — tette lehetővé. Ezt az előnyt elsősorban Pest tudta kihasználni. Évi négy országos vására a század végére az ország eladó terményeinek s a külföldről behozott iparcikkeknek legfontosabb gyűjtő- és cserehelyévé vált. Pest amúgy is élénk forgalmát még növelték az 1724-ben idehelyezett központi bíróságok is, mert az országból nagy számban áramlottak Pestre a peres ügyeiket intézők.

A XVIII. század végére mind nyilvánvalóbbá vált, hogy az ország legfőbb igazgatási szerveinek e pezsgő központ közelében van a helye. A választás Budára esett. Régi fővárosi rangja, valamint forgalmas testvérvárosánál nyugalmasabb életformája, és túlnyomóan német lakossága miatt a bécsi udvar számára a központi kormányhatóságok székhelyéül alkalmasabbnak mutatkozott. Ugyanakkor az igényesebb keresletet is kielégíteni képes kézműipara, házainak minősége és befogadóképessége révén megfelelő lakást és életmódot tudott biztosítani e hivatalok személyzetének. Mindezen meggondolások alapján 1784-ben Pozsonyból Budára költöztették át a legfelsőbb igazgatási és pénzügyi hatóságokat, a Helytartótanácsot és a Királyi Kamarát. Ezzel Buda főváros visszanyerte igazgatási központ funkcióját, melyet még jobban hangsúlyoztak az 1790-es években átmenetileg itt tartott országgyűlések, valamint az a tény, hogy a század végétől itt székelt a király helytartója, a nádor udvartartásával.

26