Ságvári Ágnes (szerk.): Budapest. Fővárosunk története (Budapest, 1973)
A középkori testvérvárosok
nemzetiségei, valamint a külön igazgatás alatt élő zsidók egészítették ki a nemzetiségi megoszlás képét. Korábban még örményekről is tudunk, külön utcájuk is volt, akár a zsidóknak. (Az Olasz utca neve is fennmaradt a török időkig, bár ez az utca már a XV. század t elejére elvesztette olasz jellegét; ma Országház utca.) Pest a XV. század elejére teljesen elmagyarosodott, a század végén azonban — a kereskedelmi fellendülés hatására — újabb német bevándorlók települtek ide, szinte kizárólag gazdag kereskedők. Óbuda teljesen magyar maradt. Érdekes, hogy a környékbeli falvakból elsősorban Óbudára költöztek a parasztok, majd innen esetleg áttelepedtek Budára vagy Pestre. Annak ellenére, hogy egyik város sem volt püspöki székhely, Buda és testvérvárosa az ország legjelentősebb kulturális központja is volt, ami természetesen a királyi székhellyel is összefügg. Mátyás király udvarának fénye, humanista kultúrája Budát nemzetközileg is jelentőssé tette. Mátyás budai palotáját már reneszánsz stílusban építtette át, külföldi tudósokat, művészeket hívott meg udvarába. Közülük a legismertebbek a történetíró Antonio Bonfini és Galeotto Marzio olasz, a művész Ivan Duknovié délszláv (Giovanni Dalmata), a csillagász Regiomontanus német volt. Mátyás utódai idejében a királyi udvart már jóval kevesebb külföldi tudós és művész látogatta, II. Lajos korában (1516—1526) azonban egy ideig a királyi ének- és zenekar élén olyan Európa-hírű zeneszerzők állottak, mint a belga Adrien Willaert és a német Thomas Stoltzer. Igaz, a Zsigmond király által 1395-ben Óbudán alapított egyetem rövidesen megszűnt, és a Mátyás király idején kifejlesztett budai domonkos rendi főiskola sem volt igazi egyetem, de Budáról és Pestről mentek legtöbben külföldi egyetemekre, elsősorban Bécsbe és Krakkóba. Magyarországon először Budán nyomtattak könyvet: 1473-ban Hess András Budai Krónikáját. Ez a történeti munka a budai pünkösdi vásár előestéjén készült el, nyilvánvalóan vásári eladásra szánták. Valamennyi középkori magyarországi könyvkiadó és legtöbb könyvkereskedő Budán élt. Nem csupán azért, mert ott volt a királyi székhely, hanem azért is, mert ez volt az ország fő piaca, itt lehetett legjobban könyvet eladni. A könyvnyomtatás ellenére Mátyás király főleg olasz festők által díszített kéziratos könyveket készíttetett magának; híres könyvtára, a Corvina zömében ilyen kéziratos kódexekből állott. Buda egyben értelmiségi központ is volt: a királyi hivatalnokokon kívül a bíróságokra tekintettel sok ügyvéd is élt itt. Buda és Pest a török megszállás idején A XV—XVI. század fordulóján országszerte erősödtek a feudális erők, és ez a városi fejlődést is veszélyeztette. 1498-ban például törvénnyel akarták kényszeríteni a városi — köztük név szerint megemlítve a budai — polgárokat, hogy idegen földesurak birtokain fekvő szőlőik és szántóföldjeik után a jobbágyokhoz hasonlóan terményjáradékot (kilencedet) fizessenek. A városon belül erősödött az osztályharc: a társadalmi elégedetlenség már az 1490-es évek végén mozgalomban robbant ki. 1514-ben a város lakosságának jó része Dózsa paraszthadaival rokonszenvezett, 1525-ben újabb budai mozgalmakra került sor: a városi plebejusok megtámadták a gazdag augsburgi Fugger-bank budai fiókját, Szerencsés Imre királyi alkincstartó házát. A következő év elején a cseh kancellárra támadtak. A rendet a feudális államhatalom csak katonai erővel tudta helyreállítani. A parasztfelkelés leverése és nyomában a jobbágyság szabad költözködési jogának megvonása a bevándorlásra utalt városi polgárság szempontjából nagyon káros következményekkel járt. A török támadások 20
