Ságvári Ágnes (szerk.): Budapest. Fővárosunk története (Budapest, 1973)
A középkori testvérvárosok
fokozódása — a növekvő adóteher és a kincstári célzattal 1521-ben végrehajtott királyi pénzrontás révén — gátolta a gazdasági fejlődést. A mohácsi csata után az udvar és a polgárság nagy része elmenekült, Szulejmán török szultán két, szinte üres várost szállt meg és gyújtott fel. A következő években — noha a török távozása után visszatért a polgárság, és megkezdődött a város újjáépítése — a trónviszályok okoztak nehézségeket. A rendek által megválasztott két király, Szapolyai János erdélyi vajda és Habsburg Ferdinánd osztrák főherceg, egymással viaskodott. Buda 1526 végén Jánosé volt, majd 1527-ben Ferdinánd foglalta el, míg 1529-ben János király török segítséggel vissza nem szerezte. Ekkor telepítette ki az addig még el nem menekült német polgárságot Budáról. 1530-ban már csak a magyar polgárság hősies védekezése mentette meg Jánost attól, hogy fővárosával együtt osztrák kézre jusson. A visszavert 1530-as ostrom után került sor Buda katonai megerősítésére; ez aztán olyan jól sikerült, hogy 1686-ig fegyverrel senki sem tudta elfoglalni. János király hálája jeléül Budát az 1530-as években több kiváltsággal jutalmazta: a város ősi, három tornyú várat ábrázoló címerét egy vörös zászlót tartó oroszlánnal bővítette, és Buda egész polgárságát nemessé tette. Egyébként az uralkodó és tanácsosai más intézkedéseikkel is igyekeztek támogatni Buda fejlődését; hasznos volt a város számára a szabad költözési jog — amelytől a Dózsa-felkelés megtorlásaként fosztották meg a jobbágyokat — 1531-i visszaállítása is, bár ez természetesen csupán János király birtokrészében érvényesülhetett. 1540-ben meghalt János király, és mindössze néhány hetes csecsemő fia, János Zsigmond maradt utána. A meghalt király hívei ugyan királlyá választották a gyermeket, Ferdinánd azonban most elérkezettnek látta az időt Buda elfoglalására. 1540 őszén Fels osztrák tábornokot küldte a főváros alá. Pestet sikerült is megszállnia, Budát azonban nem. A következő, 1541-es év tavaszán azután Roggendorf tábornok még nagyobb sereggel jelent meg Buda falainál. A gyermekkirály tanácsosai a töröktől kértek segítséget. Ugyanakkor a budai magyar polgárság, ugyanaz, amely a korábbi ostromokban hősiesen harcolt, most át akarta adni a várost az ostromlóknak. Pálczán Péter, az 1530-as ostrom hőse, aki ekkor Buda helyettes bírói tisztét töltötte be, maga engedte be a németeket a Nagyboldogasszony-templom melletti kiskapun, az őrség azonban felfigyelt, úgyhogy sikerült az ostromlókat kiverni. Rövidesen megérkezett a felmentő sereg is, Roggendorf ostromló seregét szétverték. Ezek után került Buda török kézre. Mialatt a csecsemő király és tanácsosai meglátogatták Szulejmán szultánt óbudai táborában, a szövetséges török katonák, akik a városi utcákon „nézelődtek”, adott jelre megszállták a bástyákat, és elfoglalták a várost. A királyi udvart Szulejmán Erdélybe küldte, Buda élére pedig egy pasát állított. Ezzel kezdődött el a 145 éves török uralom Budán. Eleinte a városi tanács és hatásköre fennmaradt. Budán, Pesten és Óbudán egyaránt a régi elöljáróságok működtek, és a városok középkori pecsétjeivel megerősítve adták ki okleveleiket. Budán pl. az 1540-es években az a Tétémi István viselte a bírói tisztet, akinek apja szintén bíró volt már a század elején, s aki maga is tagja volt 1541 előtt a budai tanácsnak, és a város patríciátusához tartozott. Igaz, Tétémi bíróságának volt egy szépséghibája: török szpáhi lett. Lassanként azonban a városi magyar lakosság fokozatosan eltávozott, annál is inkább, mivel sok házba törökök költöztek. Az elköltözött magyarok helyére a Balkánról érkeztek új telepesek; elsősorban görögkeleti szerbek, de katolikus bosnyákok és dalmaták, valamint zsidók is. A templomok zömét mohamedán templommá alakították át,de a XVI. század végéig keresztény kézen maradt a magyarok egykori plébániatemploma, 21
