Gerelyes Ede (szerk.): Közlemények 1978. Budapest Főváros Tanácsa Tudományos Intézményei (Budapest, 1978)
Intézményeink életéből
A hazai múzeumi életmódtörténeti kutatások napjainkban tették meg az első lépéseket. Most kellett és kell tisztáznunk ezen kutatások elvi, elméleti és módszertani kérdéseit. Az életmódtörténeti témákkal foglalkozó muzeológust tehát új szemlélet vezeti gyűjtő, feldolgozó és kiállítási munkájában. Elsődleges dolga, hogy átvegye, transzferálja saját területére azokat az eredményeket, amelyeket más tudományágak már elértek az életmód-kutatás területein. Támaszkodhat a történettudomány eredményeire, különösen a marxizmus-leninizmus klasszikusaira és a mai filozófia, szociológia elméleti és módszertani eredményeire. Segítséget nyújthatnak a történész muzeológus számára a klasszikus muzeológiai szakágazatok; a régészet és a néprajz kutatási módszerei is. E komplex megközelítési módszer is csak abban az esetben vezethet hiteles eredményhez, ha a feltárás, a szelekció, a következtetés, az absztrakció eszközeivel eljutunk a típushoz és a tipikushoz, és ezek alapján rekonstruálunk.E módszerek, eszközök segítségével alakíthatjuk ki a múzeumban életmód—történeti gyűjteményeinket is oly módon, hogy azok ne legyenek parttalanok, minden fellelhető tárgy, eszköz, viseleti darab stb. halmaza. A cél: egy meghatározott időhatáron belüli, gazdasági, társadalmi formációra, osztályra, rétegre, csoportra jellemző, annak életvitelét, munkáját, életkörülményeit, otthonát, kultúráját hitelesen illusztráló komplex, hitelesen dokumentált, múzeumi műtárgy—együttes. Az életmódtörténeti gyűjtemény komplex jellegéből adódóan kibővíti, illetve túlnő a hagyományos múzeumi gyűjtemények határain. Ha életmódtörténeti szemlélettel közelítjük meg a múzeumi gyűjtőmunkát, akkor egy-egy gyűjtőút nem korlátozódhat vagy kerámia, vagy üveg, vagy textília, vagy bútor, vagy érem, vagy fegyver vagy fénykép gyűjtésére, jóllehet ezek mindegyike más más hagyományos múzeumi gyűjteményekbe sorolandó, mégis komplex egységet alkotnak. Ezek együtt mondják el mindazt a kutatónak, ami az illető családra, rétegre vagy osztályra jellemző, annak életmódját együttesen ülusztrálják csak. A fentiekből következően eredményes életmódtörténeti kutatómunkát csak jól szervezett és összehangolt kutató csoport végezhet. A gyűjtőmunka fontos célja, hogy annak során a tipikus, a legjellemzőbb tárgy kerüljön a gyűjteménybe. Ez a szempont gyakorlata ütközik azzal a régebbi múzeumi szemlélettel, amely olyan igénnyel lépett fel, hogy — mégha a leghétköznapibb használati tárgyról is legyen szó - annak a legszebb, lehetőleg iparművészeti értékű kivitelezésű darabja kerüljön a múzeumba. Az életmódtörténeti gyűjtemények esetében nem mondhatunk le ugyan az esztétikumról, mint igényről, de minden esetben elsődleges szempontnak kell tekintenünk a történeti hitel érdekében az egy—egy osztályra, rétegre jellemző, tipikus darab begyűjtését, még akkor is, ha az önmagában ugyan nem ütné meg a klasszikus értelemben vett, „múzeumba való” szintet. Ezek a tárgyak általában épp igénytelen külső megjelenésükkel beszélnek, és általában nem önmagukban hanem tárgy együttesekben, milliőkben elevenednek meg, emelkednek múzeumban kiállítható tárgyak színvonalára. A teljesség igényével kialakított gyűjteményekben természetesen egy—egy használati tárgynak több variánsa is szerepelhet. Természetesen csak abban az esetbe, ha azoknak anyaga, kivitele, minősége oly módon tér el egymástól, hogy ezek az eltérések illusztrálni képesek azt a tényt például, hogy az illető tárgy az adott korszakban széles körben használatos volt, és, hogy a legkülönbözőbb életkörülmények között élő emberek használták, éppen csak anyagi helyzetük, ízlésük által meghatározott formában, kivitelben, minőségben. De egy azonos tárgyból való sorozat kialakítását indokolhatja az is, hogy követni tudjuk annak fejlődési fázisait, esetleg az életmód változására tett hatásait, ületve annak visszahatásait a tárgyra. 62
