Gerelyes Ede (szerk.): Közlemények 1978. Budapest Főváros Tanácsa Tudományos Intézményei (Budapest, 1978)
Intézményeink életéből
nálva vannak az élő állat megfigyelésére, vizsgálatára. Az állatkertek kutatási eredményei szaklapokban, folyóiratokban, évkönyvekben jelennek meg. Ezek felhasználása nemcsak az állatkerti állattartás javítását, a jobb tenyészeredmények, magasabb életkor stb. elérését segíti elő, hanem nagyban hozzájárnia vadon élő és kipusztulástól veszélyeztetett állatfajok megmentéséhez, megteremtve védelmük alapját. Az európai bölény, a milu, a Prsewalski ló, vagy akár a hawaii lúd fennmaradása az állatkertek segítsége nélkül nem történt volna meg. Sajnos, ahogy terebélyesedik a kipusztulással fenyegetett „vörös könyves” fajok száma, úgy nő az ezeket a fajokat őrző állatkertek munkájának jelentősége is. Ma már ismert az a tény, hogy az állatkertekbe mentett, majd ott szaporított állatokkal telepítették be azokat a területeket, ahonnan ezek a „mentett” fajok kipusztultak. így mentette meg Peter Scott a hawaü lúdat, vagy nénét, de említhetjük a trombitás hattyú, vagy a lármás daru esetet is. Napjaink mind több szabadidővel rendelkező embere egyre jobban kivágyódik a városok betondzsungeléből a zöld természetbe, a szabad levegőre. Ebben a folyamatban, mint Hediger mondja, az állatkertek a vészkijárat szerepét töltik be. Végezetül meg kell emlékeznünk az állatkerteknek egy, az utóbbi évtizedekben divatba jött oldalhajtásról, a szafari parkokról. Ezek az amerikai példák nyomán Nyugat-Európában is elterjedt létesítmények tulajdonképpen az afrikai vadrezervátumok kicsinyített utánzatai akarnak lenni és az afrikai szavanna „hangulatát” a vadászruhás, trópusi—sisakos őrök hivatottak felidézni, amelyek között sok helyen igen sok a feketebőrű. A jól kezelt utakon ezek az „őrök” kisebb autóbuszokkal, amelyek zebraszínűre vannak tarkázva, vagy Landroverrel cirkálnak. A hatalmas körülkerített területeken szabadon tartják az állatokat, így a látogatók többnyire csak gépkocsiból tekinthetik meg, illetve fotózhatják őket. A szafari parkok többségére jellemző — tisztelet a kivételnek —, hogy elsősorban pénzszerzési megfontolásból épültek, tehát a tulajdonos anyagi érdekeit tartják szem előtt és nem az állatokét. Ezért a szafari-parkok állományának egy része általában 1—3 év alatt elpusztul, ugyanis többnyire hiányoznak azok a beruházásigényes berendezések, épültek, amelyek az állatok optimális elhelyezését szolgálnák. így az ilyen szafari—parkok pótolhatatlan nagy károkat okoznak a ritka és ma már az eredeti élőhelyükön is kipusztulástól féltett egzoták begyűjtésével és azok „elpusztulásával”. A kipusztulástól féltett állatokat védő Nemzetközi Szövetség (WWF) támadásai ellenére is gombamódra szaporodnak a szafari—parkok és a rosszul kialakított állatkertek. A Fővárosi Állat— és Növénykert rövid története Az egykori leírások szerint Magyarországon már az Anjou-királyok idejében kedvelték a szép parkokat, kerteket, különösen ha az állatokkal volt benépesítve. Mátyás király és felesége Beatrix gazdag és hozzáértő patronusai voltak a szép kerteknek, parkoknak, az állat- és növényritkaságok gyűjtésének. Nagy költségeket fordítottak a messze 43
