Gerelyes Ede (szerk.): Közlemények 1978. Budapest Főváros Tanácsa Tudományos Intézményei (Budapest, 1978)
Intézményeink életéből
A Fővárosi Állat— és Növénykert múltja és jelene Összeállította: Szidnainé Csete Ágnes Az állatkertek szerepe az ember életében, régen és ma Az állatkerteknek az ember életében betöltött szerepe az idők folyamán többszőr is lényegbevágóan megváltozott. Ha ezeket a változásokat fejlődésükben akarjuk vizsgálni, akkor messze kell visszanéznünk, hogy kezdetétől fogva elemezhessük az ember és a vadon élő állatok kapcsolatát. Az ember és vadállat az idők kezdete óta szoros kapcsolatban álltak egymással. A történelem előtti embernek az állat elsősorban táplálékot jelentett, de nemcsak ő vadászott az állatokra, hanem ezek őrá is vadásztak, tehát ez a „kapcsolat” mondhatni, kölcsönös volt. Az állattartás első formái is ezt, az állat = élelem gondolkodási módot tükrözik. A gödrökben, vermekben, majd ketrecekben fogvatartott állatok az élő hüstartalék szerepét töltötték be. Ezt örökítették meg a franciaországi barlangrajzokon (Font de Gaume, La Pileta). Egy további és az előzőnél talán jelentősebb indítékai voltak a történelem előtti állattartásnak a kultikus okok. A sumérok és indiaiak szent ligeteiben, templomaiban már az i.e. 3.—2. évezredben tartottak antilopokat, gazellákat, páncélos orrszarvúakat,elefántokat, tigriseket, gaurokat. Ehhez hasonló volt az egyiptomiak krokodiltartása a templomok erre a célra kiépített tavaiban. A legelterjedtebb első szent állatok, az ökör és a kígyó voltak. A bika(Apia) a napot szimbolizálta, a tehén pedig a Hold istennője volt, a kígyót, (Ureus) Athorn megtermékenyítő szellemének tisztelték. Maga körül köralakban összetekeredett teste a kört, azaz annak idején a legtökéletesebb alakot jelképezte, amelynek mint termékenyítő erőnek nem volt sem eleje, sem vége. Ezenkívül még több helyen imádtak Egyiptomban, mintegy 30 szent állatot, amelyek azonban városonként, területenként néha változtak, máskor pedig az egész országban elterjedtek. A kultikus vadállattartásból újabb lépést jelentett előre az egyes afrikai, ázsiai királyok és uralkodók által létrehozott állatkertek megalakulása. I.e. 1500 körül hozta létre Hatseput fáraónő Téba mellett „Ammon kertjét”, melyben észak—afrikai és felső—nílusi állatfajokat tartottak zömében, de éltek itt indiai elefántok is. Néhány száz évvel később alapította meg Ven—vang császár a Peking melletti kb. 400 ha-os „Értelem kertjét”, melyben számtalan emlős, madár, kétéltű, hüllő és halfajt tartottak. Ez a kert még a jelen század elején is működött és milu—, vagy Dávid szarvasok elhelyezésére szolgált. Az asszíroknak is volt királyi állatkertjük Assur városában, melyet a rendszeres befogó expedíciók láttak el élő anyaggal. Említés történik arról is, hogy a kifutókat az állatok életszükségletei szerint alakították ki, de hogy tulajdonképpen milyenek voltak, nem tudjuk. Az bizonyos hogy ezekben az állatkertekben tartott állatok már nem kultikus célokat szolgáltak, hanem kizárólag a királyok pompakedvelését szolgálták és hatalmukat, erejüket demonstrálták a szomszédos 40
