Gerelyes Ede (szerk.): Közlemények 1978. Budapest Főváros Tanácsa Tudományos Intézményei (Budapest, 1978)
Intézményeink életéből
Az 1904-es alapítástól 1914-ig megtett út perspektíváját Szabó Ervin a nyilvánosság előtt először 1907-ben körvonalazta a Fővárosi Könyvtár Értesítője (mai Évkönyvének előde) első, 1907. májusi számában. Programadó cikke elején kifejtette: a legfejlettebb ipari államok, az USA, egyes nyugati országok városai és községei létrehozták az olvasók sorába nyomult milliós tömegeket szolgáló népkönyvtárak sűrű hálózatát,a kérdést a hasonló viszonyok Budapesten is aktuálissá tették. A főváros azonban 1903-as határozatával a tudományos könyvtárak számát szaporította egy újabbal. A könyvtár számára kijelölt közigazgatási és statisztikai gyűjtőkör azonban „elég szabadságot ad a könyvtár vezetőségének, hogy tágabb olvasóközönség; igényeit is kielégítse s így legalább részben pótolja azt a hiányt, melyet ma mind többen éreznek”. A közigazgatást „anyaga, módszerei összekötik a társadalomtudomány elméleti kérdéseivel és a demológia, a földrajz, az antropológia problémáival. . . . Ilyenformán a fővárosi könyvtár körébe kell hogy vonja a társadalomtudományt és szociálpolitikát, a közgazdaságtant, a közegészségügyet (stb.) .... melynek a népkönyvtárak sajátos területei is”. A laikus városi hatóságok előtt is érthető iménti okfejtéssel lépett először a nyíltan síkra Szabó Ervin a rábízott könyvtár szociológiai irányba való fejlesztéséért. Felettes hatóságainál különösebb ellenállásra ekkor még nem talált. Hivatalos, szabályzatban is rögzített jóváhagyás nélkül tehát kezdettől céltudatosan fejleszthette szociológiává Szabó Ervin a Fővárosi Könyvtárat, a későbbi hálózat mai központját. Hogy ez így történhetett, abban más elhatározó tényezőknek: az akkori társadalmi-politikai viszonyoknak volt ismét döntő szerepük, mindenekelőtt abban, hogy éppen az idő tájt érte meg hazánkban a szociológia első nagy virágkorát és társadalmi szükségletté vált egy megfelelő szakkönyvtár létesítése is. A szociológia, mint ismeretes, a viszonylag fiatal tudományok közé tartozik, önálló jogaiért az 1840-es években Comte, „a szociológia atyja” lépett először síkra, első önálló művelői (: Beöthy Leó, Pulszky Ágost stb.) nálunk csak a múlt század végén bukkantak fel. A fejlett kapitalista államokban gyorsan felismerték, hogy a szociológia rendeltetésétől eltérően a társadalmi ellentétek elkendőzésére is használható. Az USA-ban, Angliában, majd kontinensünk nyugati országaiban a századforduló táján már egyetemi tanszék százain oktatják az új tudományt, de a magyar Akadémia, egyetemeink makacsul elzárkóznak tudomásulvétele elől, ennek megfelelően nagy könyvtáraink sem iktatják szerzeményezésükbe szakirodalmát. A hatvanhetes rendszer válságjeleit korán felismerő szélesebb látókörű liberális politikusok között azonban akadnak pártfogók: a nagytekintélyű Pulszky Ágostonon kívül a kormánypolitika olyan támogatói, mint Hegedűs Lóránt, Gratz Gusztáv, Kégl János és hasonlók, abban a hiú reményben, hogy a társadalom tudományos tanulmányozása is szolgálhatja a rendszer konszolidálódását, a haladó értelmiség képviselőit is bevonva alapítják meg 1901-ben a Társadalomtudományi Társaságot és indítják meg (még 1900-ban) a tagság fórumaként szolgáló Huszadik Század című folyóiratot. Az érdeklődés rohamosan növekedett, a szociológiai kutatás csakhamar tömegmozgalommá vált a haladó értelmiség soraiban, akiknek legjobbjai Szabó Ervin, Jászi Oszkár, Pikier Gyula, Somló Bódog és hasonlók néhány éven belül hangadókká válnak, majd átvéve a Társaság és a folyóirat vezetését 1905-1906-ig kiszorítják onnan a „megfontolt” konzervatívokat. 32
