Csáki Tamás - Hídvégi Violetta - Ritoók Pál (szerk.): Budapest neoreneszánsz építészete. Tanulmányok (Budapest, 2009)

Váczi Piroska - Fekete J. Csaba: Főúri térrendszerek a dualizmus korában

szempont. A melléklépcsőket általában az épületszárnyak csuklópontjában és az oldalszárnyakba húzva találjuk, és gyakran hosszú, keskeny folyosók húzódnak az oldalszárnyak belső, vagy külső hosszoldala mentén. Az udvarok általában négyszög alakúak és elég tágasak, mivel legtöbbször biztosítani kellett a kocsik megfordulását, vagy legalább áthajtását. A világítóudvarok az épület melléktereinek levegőcseréjében játszottak nagy szerepet, és minden esetben csak azok nyíltak rá. Az elmondottak alapján korszakunkban a főúri palota fényűzően tágas reprezentációs terek, visszafogott lakóterek, és nagy kiterjedésű gazdasági és kiszolgálóterek együtteseként egy sokirányú mozgástér és életmód tökéletes építészeti leképezéseként áll előttünk. Gróf Andrássy Ge\a betléri kastélyának csarnoka, 1896 előtt A kastélyok térstruktúrája A 19. század első felében a kastély kocsialáhajtója speciális helyzetéből eredően - átmeneti térként jelent meg az épület külseje és belseje között — építészeti hangsúlya miatt általában a főaxisba került. A dualizmus korában a szabadon álló kastély fő szintje (piano nobile), a reprezentáció helye már egyöntetűen a földszint volt, s az ide érkező vendég kocsija - a korra jellemző megoldásként -ugyan nem a portikusz alá, de szintén elő építménybe, az ún. kocsialáhajtóbn futhatott be. A piano nobile járósíkjára kétoldali rámpával felvezetett fogatból fedetten, esőtől védett helyen szállt ki az érkező, majd a főbejáraton át a gyalogos megérkezés „szertartásával" az előcsarnokba léphetett. A század első harmadáig az előcsarnokból a társasági terekbe vezető reprezentatív vendégút jellemzően csak axiálisan volt folytatható. A század második felében ez jelentősen megváltozott, s ez a kastélyok reprezentatív közlekedési rendszerének olyan változásait generálta, amelyekben nemcsak a forgalomvezetés, hanem a térkompozíció is centrálissá válhatott. Korszakunkban a főbejáraton belépve több kastély esetében az előcsarnok nemcsak fogadó, hanem forgalomelosztó szerepű is. Például míg Sasváron és Diószegen egy, Csalán három, Ó-Kígyóson már öt, Csitón pedig hat a kapcsolódó helyiségek száma, amelyek közül Csalán kettő illetve Ó-Kígyóson és Csitón négy-négy a reprezentatív jellégű. A vendégút tehát már nemcsak axiálisan folytatható, mert innen tárul fel például Csitón a grófnői szalon és az ebédlő, Ó-Kígyóson a nagy „elfogadó szalon" és a könyvtár, vdamint mindkét kastélyban a gróf szalonja. A főúri reprezentáció téralakításának a korábbiaknál sokkal összefogottabb példáit látjuk itt. Ez azonban nem is elsősorban a termek kisebb számában, hanem a közveden átjárhatóságukat biztosító, többszörös, direkt kapcsolatukkal, a centrális, többpontos feltárással jelenik meg. Annak ellenére, hogy a termek és a szobák — eltérve a reneszánsz udvar köré sorolt általános megoldásától -két traktusban, egymás mellett sorakoznak, a belső forgalom a feltárulás szempontjából centrálissá válik. Ugyanis az egyik traktusban elhelyezkedő előcsarnokból, nemcsak a szomszédos, hanem a középfőfalon túli helyiségek is feltárulnak, sőt ezek a főfal ajtónyílásain át 29 Sasvár (ma Parádsasvár, Heves megye), gróf Károlyi Gyula kastélya 1880—1882-ben épült; Diószeg (Magyar-Diószeg, Pozsony megye, ma Sládkovicovo, Szlovákia) báró Kuffner Károly kastélya 1885—1886-ban épült ki; Csala (Csalapuszta, ma Székesfehérvár, Fejér megye) Kégl György kastélya 1876-1878 között épült; Ó-Kígyós (ma Szabadkígyós, Békés megye) gróf Wenckheim Frigyes kastélya 1875-1879-ben épült; Csitó (Zsombolya, Torontál megye, ma Jimbolia, Románia) gróf Csekonics Endre mára elpusztult kastélya 1869—1871-ben épült feL