Csáki Tamás - Hídvégi Violetta - Ritoók Pál (szerk.): Budapest neoreneszánsz építészete. Tanulmányok (Budapest, 2009)
Cs. Plank Ibolya: Dokumentálás vagy fényképezés? Új képek az Andrássy útról
jelentett Fülep Lajos azon írása, amelyben Sopron és környéke műemléki topográfiájának megjelenése kapcsán hosszan értekezik arról, hogy nem feltétlenül kell olcsó népszerűsítésnek gondolni a művészeti emlékek életszerű és érdekes bemutatását5 Előzmények A fényképészekkel való közös munka akkor kezdődött, amikor 2004-ben a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal olyan mennyiségű emlékről készített értékleltárt a történeti városnegyedekben, hogy a dokumentációs feladatok ellátásába külső fényképészeket kellett bevonni. Kezdetben a legtöbbet az úgynevezett régi pesti zsidónegyed épületeivel foglalkoztunk. Nem független a történtektől, hogy a társadalmi közbeszéd és érdeklődés sokkal intenzívebb a műemlékekkel kapcsolatban, mint korábban bármikor. Nemcsak arra gondolok, hogy már évek óta szinte közelharc folyik a régi épületek megmentéséért, hanem arra is, hogy a különböző érdekek szövedékében nemcsak az érintett városrészek lakói nem értik, hogy mi történik, hanem sokszor mi magunk sem. Kézzelfoghatóvá vált, hogy megnőtt a tájékoztatás igénye. A fényképészektől ezúttal olyan sorozatokat rendeltünk, amelyekben az épület egészének a jellemzése megtörténik valamilyen módon, beleértve annak állapotát és hangulatát. Az első szakmai bemutató után maguk a kollégák is arról számoltak be, hogy ilyen összefüggésben még nem látták a várost. A régi épületállomány újrafényképezésének a gondolata szép lassan az örökségvédelmi hivatal munkájában is felértékelődött. Meglepetést okozott a számomra, hogy az általában igen rossz műszaki állapotú épületekben dolgozó fényképészek hozzáállását menynyke az esztétikai értékek felszínre hozása jellemezte. Érdemes a kérdéssel röviden foglalkozni, mert „esztétikai értékeket" mondtam, miközben a műemléki értékhez kapcsolódó fogalmak egyike sem említi ezt a kategóriát. Akkor miért tévedtem el? A kérdés arra kányul, hogy vajon az ábrázolás módja volt az esztétikus, vagy netán az épület azon része, amely a képen látható? A védések gyakorisága miatt 2004-ben szükségessé vált a műemléki érték törvényi definíciójában szereplő „kiemelkedő érték" még pontosabb meghatározása. Nyolc szempontot állítottak fel, úgymint kor, közösségi akarat, egyediség, tipikusság, építéstechnika, településkép-településszerkezet-táj, eszmei-szellemi vonatkozások, és értékes részletek. Ezek közül egyedül a védendő emlék egyediségénél utaltak a művészeti értékre, amelyet ugyan - mint írják — a kvaktás határoz meg, bár annak objektív megítélésekor a szakirodalom és a szakemberek véleménye alapján döntenek. Hogy egészen pontosan minek alapján, nagyjából az is világos: az emlék különlegessége, mással nem pótolható volta, vagy az alkotó életművében betöltött helye alapján. Fényképek esetében létezik egy olyan felfogás, amely szerint a képek érdekességét és esztétikai értékét sokkal inkább a mindent átalakító idő biztosítja, mint a stílus vagy bármi más. Figyelemre méltó, hogy Susan Sontag fotókritikájában mindvégig a fényképezés szürreáks jellegét hangsúlyozza. Ahogy írja: „Az a távolság a szürreális, amelyet a fénykép létrehoz és áthidal: a társadalmi és időbeli távolság. A fotózás polgári nézőpontjából tekintve az ünnepelt ember éppoly izgalmas, mint a kitaszított."6 Sokszor kerestem annak okát, hogy miért születnek jóval csöndesebb és elmélyültebb képek a mára kissé megkopott historizáló épületekről, mint az újakról. Oda jutottam, hogy az elmúlt idő nyomai annyka erősek ezeken a helyeken, hogy még azt is megpróbálják megörökíteni a nyomok alapján, ami már nincs ott, vagy alig látszik. Granasztói Pál a tér és az idő korrelációját vizsgálva megállapította, hogy az „építészeti alkotás megis-5 „A topográfia ne csak gyűjtemények katalógusához hasonló leltár legyen, hanem a művészet monografikus vagy általános kronologikus történelmének minél teljesebb előkészítője, adjon kezében mindent, amit csak adhat. (...) A topográfia ne csak tárgyakat soroljon föl és írjon le, hanem legyen ott alattuk, mögöttük, körülöttük a valóság, melyben születtek, ami ha megváltozott is, éppen az emlékekben ma is jelen van, csak meg kell tudni mutatni. A föladat annyira nagy, hogy a magyar művészettörténelemnek fokozatosan kell hozzánőnie, az új módszert megtanulnia. (...) Az elv keresi benne a megoldást, hogy ha a művészet mindenkié legyen, a művészet történelme is, már a topográfia is mindenkihez szóljon. Ennek nem föltétele az olcsó népszerűsítés." FÜLEP 1956. 8. p. 6 SONTAG 1999. 78. p.