Csáki Tamás - Hídvégi Violetta - Ritoók Pál (szerk.): Budapest neoreneszánsz építészete. Tanulmányok (Budapest, 2009)

Nagy Zita: A berendezett város - Fotográfusok az Andrássy úton (1875—1925)

részleteiben, pontosabban: abból nem akar semmit külön kiemelni, megmagyarázni vagy minősíteni. A tehetséges alkotó e korszakban is feltétlenül észreveszi, látja, bár külön nem keresi és ritkán ábrázolja a (talán csak számunkra) szokatlant, a szabálytalant, pláne a visszatetszőt vagy a rútat, annak közvetlen bemutatását pedig semmiképpen sem tekinti feladatának. Azt sem a műfaj hagyományaival, sem saját, jól felfogott egzisztenciáks érdekeivel nem mdná összeegyeztetni. Budapest idővel beletanul a reprezentációba is. A korszak szakráks-szimbolikus eseményeinek színtere mindvégig az Andrássy út marad. A nemzet itt fogadja 31 Igaz, nem is feltétlenül iktatja ki a képből. Klösz több felvételén is találkozhatunk szűkös körülmények között élők, koldusok, sőt utcán alvó hajléktalanok ábrázolásaival is. (Pl. a FSzEK Budapest Gyűjteményében őrzött Koszorú utcai felvételén: PAZ 000093) A kérdéssel kapcsolatban Gyáni Gábor alapvetően más álláspontot képvisel, amelyet a festett és a fotografált városképek összevetése kapcsán fejtett ki. GYÁNI 2005. 32 Ismereteim szerint a kor jelentős európai fotográfusainak kifejezett szociális érdeklődéséről tanúskodó első felvételeivel - mint amilyenek Heinrich Zille (1858—1929) berlini rőzsegyűjtői vagy Eugene Atget (1856-1927) kiszolgáltatott sorsú párizsi alakjai -az 1890-cs évek második felétől találkozhatunk. ATGET 1997. Klös^ György: A főváros pavilonjának belseje a^E^rede'ves Kiállításon, 1896