Közérdekű iratok, adatok és az állampolgár. Levéltári Nap BFL, 1996 (Budapest, 1997)

Majsai Tamás: Kinek a titka?

későbbi évtizedekben is) aporikus, de legalábbis komoly fejtörést a Hivatal képviselőinek. Minden hatalom mellett sem volt könnyű ugyanis megoldani, hogy a szocializmus mellett „funkcionalizált" papi személy a maga politikailag fontos erkölcsi tőkéjét ne használja fel egyszersmind a hitélet élénkítésére is. Ezzel együtt, a „szakmai" védettség és tisztelet természetesen könnyen el is veszíthette jelentőségét. Az adott összefüggésben nem hagyható figyelmen kívül, hogy a társadalmi-politikai élet hétköznapi arculatának a párthatározatok világától eltérő valósága különösen is jellemző volt az egyház(politika)i hemiszférára. Szinte hihetetlen az a korabeli dokumentumokból elénk táruló kép, hogy az egyházügyi politikacsinálás (az új hit e fontos missziológiai) műhelyeiben milyen tisztelet övezte a hitterjesztésnek az egyháziaknál felhalmozódó technikai tudását és a klerikus társadalmi legitimitását. Frivol példa erre az egyházügy embereinek az a követelése, hogy a pap a különféle társadalomideológiai kérdésekről ne szekuláris nyelven, hanem vallásos kifejezésekkel és bibliai idézetekkel, vagyis a kommunikálhatóság egy fokozott (és irigylett) minőségében beszéljen a nép előtt. (Innen nézve okkal vélhető úgy, hogy a papi személyek elleni, nemegyszer átlagon túlmenően drasztikus fellépések legalább olyan mértékben voltak pszichológiailag motiváltak, mint politikailag.) A politikus lelkészkedés ilyen értelemben vett stratégiai értéke azonban, nem utolsó sorban a szűkebb klerikális közeg és a társadalom felől érkező szerepigény hatása alatt, általában véve rejtve maradt. Mivel pedig potenciális jelentőségének és alkalmazásának reflektálására programatikusan soha nem is került sor, az egyedi és ösztönös esetek történelmi hatékonysága csak igen korlátozottan érvényesült.