Közérdekű iratok, adatok és az állampolgár. Levéltári Nap BFL, 1996 (Budapest, 1997)

Majsai Tamás: Kinek a titka?

ként is fordulatot jelentő 1956 előtti, illetve közvetlen utána következő és más a későbbi (un. puhulásos természetű politika) idején. Mielőtt részletesebben is szólnék az előbb említett időszak egyes jelenségeiről, szükségesnek látom néhány általános jellegű megjegyzés előrebocsátását: a) Az együttműködést elsősorban intézményszociológiai értelemben vizsgálom. Ennek megfelelően—jelenségtani értelemben és mintegy munkahipotézisként — az érintettek két körét tartom megkülönböztethetőnek. Egyfelől azokét, akiknek a fennálló hatalmi berendezkedés irányában ápolt kommunikációs kapcsolatai értelmezhető szerepet játszottak az egyházi struktúra adott körülmények közötti (jobb szó híján: autentikusnak minősülő) értékközvetítő-értékképviselő funkciója megőrzésében, másfelől pedig azokét, akik e kommunikációs rendszer (természetesen felbukkanó) kontraproduktiv elemeiként kerültek be az egyházi szerkezet áramkörébe. b) Az előbbiek kategóriájáról való használható beszéd szükségessé teszi (tenné) legalább két történelmileg fontos probléma tisztázását. Az egyik az a (még alapos elemzésre váró) kérdés, hogy miben ragadható meg fogalmilag és tartalmilag is szabatosan az említett kommunikációs viszonynak az a sávja, ahonnan nézve — úgy szinkronisztikus, mint diakronikus értelemben — részleges, vagy teljes kontraproduktivitásról beszélhetünk. A másik pedig annak a ténynek az elemzése, hogy e kommunikáció megvalósulását és hatásfokát már eleve erodálták úgy az ismert társadalmi-politikai körülmények, mint az a belső tényező, hogy e folyamatból, éppen problematikus jellege miatt, a lehetséges résztvevők egy széles köre szinte automatikusan ki is maradt. (A „kontraproduktívek" kategóriáját illetően megelégednék annak a jelzésével, hogy jelentőségük az ismerhető dokumentumok alapján — és az adott értelemben — lényegesen csekélyebbnek tűnik, mint azt a közvélekedés tartja.)