Közérdekű iratok, adatok és az állampolgár. Levéltári Nap BFL, 1996 (Budapest, 1997)

Tyekvicska Árpád: Az ő titkaik, a mi titkaink

meritumok egy része is eltűnt. A békés átmenet beneficiumai mellett azonban kiütköztek a maleficiumok is. Érdemes elgondolkodni: a társadalomban, különösen annak egykor az állambiztonsággal „testközelbe" került csoportjaiban felmerült, kielégítetlen információs igények, az azokra való lassú és erőtlen reakció, sokáig tartó érzéketlenség, mely folyamatosan újratermeli azt a vélekedést, hogy a szolgálatok máig nem vetették le pártállami múltjukat, nem képesek megújulni, nem okozói-e annak a látens, alig észlelhető, de kétségkívül létező instabilitásnak, amely a szolgálatok társadalmi elfogadottságát jellemzi és védtelenné teszi őket azokkal a szélsőséges támadásokkal szemben, amelyek hajlamosak összemosni őket — sajnálatos módon általuk is felvállalt — elődeikkel, például az ÁVH-val? A fentiek egyenes következménye, hogy a Cég — általunk is érzékelhető módon —- ma sem talál igazán kommunikációs csatornákat a társadalomhoz. A helyzetet talán érzékelteti az az ironikus felhang, amellyel a szolgálatok tagjai a cseh titkosszolgálat úgymond dilettantizmusán kajánkodnak. (Tudvalévő, hogy Csehszlovákiában 1992-ben — tehát már nem a „bársonyos forradalom" érzelmektől túlfűtött napjaiban — a lapok nyilvánosságra hozták az StB, a csehszlovák állambiztonsági szerv mintegy tízezer ügynökének nevét. A közelmúltban megjelent törvény szerint pedig az állambiztonsági szolgálat irataiban szereplő áldozatnak joga van a rá dolgozó ügynök vagy hivatásos tiszt kilétét megismerni.) Vagy egy másik példa: Németországban a titkosszolgálatok minden évben nyilvános jelentést tesznek közzé a nemzet biztonságát veszélyeztető mozgalmakról, törekvésekről. Mert, mint ott mondják, az állampolgárnak joga van megismerkedni az őt fenyegető veszélyekkel. Persze ez egyes pártok, mozgalmak, jelenségek néven nevezésével jár, tehát konfliktusokat is szül. Ezek felvállalásához pedig egy titkosszolgálatnak csak akkor támad