Levéltár és nyilvánosság - Levéltári Napok BFL, 1992 (Budapest, 1993)

Bevezető

BEVEZETŐ Éppen egy évvel ezelőtt 1992. október 9-én és 10-én rendezte meg Buda­pest Főváros Levéltára első ízben a Levéltári Napokat. Ez a kétnapos ren­dezvény ugyanazt a címet viselte, mint ez a kis kötet. Nem véletlenül, hi­szen az itt közölt írások többsége előadásként éppen a két nap során hang­zott el első ízben. Sajnos nincs arra mód, hogy mind a 16 előadást közzé­tegyük, s talán a kényszerű válogatás is önkényesnek tetszhet. Célunk azonban az volt, hogy a kiválasztott hat előadással érzékeltessük mennyire sokrétű is az a téma, amelyet a Levéltár és nyilvánosság cím takar. A hat tanulmány közül kettő (Benda Kálmáné és Pető Iváné) a levéltá­rak egyik legfontosabb tevékenységének, a történeti forráskiadványok­nak a közelmúltját tekinti át, az egyik elsősorban a módszertan szem­szögéből, a másik a politikai tabukat vizsgálva. A rendezvényen két további előadás foglalkozott még hasonló témával, ezek már a változásokat is érzékeltették. Á. Varga László beszámolt arról az egyedülálló levéltári forrásfeltáró munkáról, amely a Soros Alapítvány támogatásával az előadó irányításá­val az ország több mint húsz levéltárában folyt és folyik mind a mai napig az 1956-os forradalom történetének megismerése érdekében. Szerencsés véletlenként szorosan kapcsolódott ehhez Vida István előadása, aki a ren­dezvény előtt néhány nappal tért vissza Moszkvából, ahol elsőként tekint­hetett be 1956 szovjet politikájának dokumentumaiba. Magukat ezeket a forrásokat időközben a nagyközönség két kiadványból is megismerhette. A rendezvény során levéltárunk munkatársai, mint szellemi alkotó mű­helyünk tagjai is bemutatkoztak várostörténeti előadásokkal az érdeklődő

Next

/
Thumbnails
Contents