Erdei Gyöngyi: Fejezetek a Bárczy-korszak történetéből. Budapest művelődéspolitikája a századelőn (Budapest, 1991)

A rendelkezést a törvényhatósági közgyűlés 1911. december 13-án szavazta meg, (1912. január 1-i hatállyal), a belügyminiszter azonban csak a következő év októberében hagyta jóvá. A többszöri késedelmet nemcsak a „virágzó" bürokrácia okozta. Miklós Elemér, Bárczy közeli munkatársa írja, hogy Tisza István, a Nemzeti Munkapárt irányítója „nem szívesen látta Bárczy egyre növekvő népszerűségét, s el akarta gáncsolni sikereit. Attól tartott, hogy a polgármester, aki Városok Kongresszusa néven szervezte a magyar városokat - mely szervezet őt elnökévé is választotta - túl nagy befolyásra fog szert tenni."

1627 A tanács kezdeményezésére került sor arra is, hogy - a tanácsi tisztviselők után - az oktatószemélyzet is megkapja az államvasutak vonalain felhasználható utazási kedvezményt.

1637 6. A gyorsított fejlesztés évei (1912-1914) 1912 januárjától - a már korábban tárgyalt szervezeti módosítás következtében - a közoktatási ügyek egy része a XIV. (szociálpolitikai és közművelődési) ügyosztály hatáskörébe megy át. Ez lényegében a művészeti és a szakoktatást érintette. A változással egyidejűleg a VII. ügyosztály élére új vezető, Déri Ferenc, a közoktatási bizottság korábbi előadója került, akinek működését nagyszabású reformfolyamat fémjelzi. A később tárgyalásra kerülő iskolaépítési program során átadott nagyszámú iskola belépésével (l.sz. táblázat) nemcsak a mennyiségi feltételek váltak kedvezőbbé, de az új iskolák gyorsították a tartalmi korszerűsítést is. Az elemi iskolák számára új rendtartást és szabályzatokat adtak ki, melyekben átfogóan rendezték az oktatás és nevelés összehangolására, az igazgató- és tanítótestületekre, a vizsgákra, és az iskola belső életére vonatkozó intézkedéseket. Az elemi oktatás eredményességét csökkentette és a tanítókat megoldhatatlan feladat elé állította az osztályokban egyre nagyobb számú „gyenge tehetségű" gyermek, akik külön oktatásra szorultak. A kísérletek többször is bizonyították, hogy legtöbb esetben nem valódi „fogyatékosságról", hanem szociális helyzetből adódó indulási hátrányokról van szó,

1647 de az egyéni foglalkozás intézményes megoldása meghaladta a főváros anyagi és személyi lehetőségeit. A normál osztályokban azonban ezek a gyermekek teljesen esélytelenné váltak, ezért az ügyosztály kezdeményezésére született tanácsi határozat a főváros területét kisegítő iskolai övezetekre osztotta, s elrendelte a „gyenge tehetségű" gyermekek kiválasztását. A számukra körzetenként létrehozott külön osztályokban csakhamar megnőtt a létszám, s önálló kisegítő iskolák megnyitása vált szükségessé. 1913-ban már 3 ilyen iskola működött a fővárosban. Az oktatásszervezők a társadalmi beilleszkedés segítésére tovább165/ képző iskolát és foglalkoztató műhelyt is létrehoztak az itt végzettek számára. A napközi otthonok számát nem tudták növelni, a létszám ellenben ugrásszerűen emelkedett, főként a téli hónapokban. Az 1911/12-es tanévben hirtelen 2400-zal lett magasabb az előző évinél, s így 73 napközi 8500 gyermeket fogadott be. Nyilvánvaló, hogy az átlag 116-os csoportlétszám mellett nem tölthette be eredetileg tervezett szocializációs és közművelődési szerepét, csak gyermek-megőrzésre vállalkozhatott.

1667 Forrásaink valószínűsítik, hogy az átszervezés ellenére a szakoktatás ügyeinek nagyobb részét továbbra is a VII. ügyosztály kezelte.

1677 Déri Ferenc előterjesztése alapján került sor a kereskedő-tanonciskolák „szakirányú" átszervezésére, s a javasolt szakokhoz tanterveket is készített az ügyosztály. Az előterjesztésben szerepel, hogy a kereskedők azért vonakodnak iskolába engedni a tanoncokat, mert az oktatásból hiányzik a szakszerűség, de - a diákok különböző előképzettsége miatt - egyébként is képtelenek haladást elérni.