Erdei Gyöngyi: Fejezetek a Bárczy-korszak történetéből. Budapest művelődéspolitikája a századelőn (Budapest, 1991)
iskola gyakorlatának és módszereinek átalakításával. Ismerte Georg Kerschensteiner akkori müncheni tanügyi tanácsnok - koncepcióját a munkaiskoláról, 65 ' amelyben az emberi és állampolgári nevelést a gyermek egyéniségére alapozza. A természettudományos képzés fontosságának felismerése is fontos szerepet kap ezekben az elképzelésekben, melyeket Bárczy és munkatársai tevékenységükben iránymutatónak tartottak. A gyermekközpontú nevelés eszmerendszerének és egyúttal a fejlesztés irányának is egyik legfontosabb momentuma. Beszédében arról is szól, hogy az iskolaépületek sivárak, hiányzik belőlük mindaz, ami a gyermek kedélyére, ízlésének fejlesztésére jó hatással lehet, miközben Európában „valóságos forradalom" kezdődött a gyermekek esztétikai érzékének fejlesztése érdekében. A népiskola célját az alapvető ismeretek és készségek kialakításában, a szellemi és testi erő egyensúlyának, harmóniájának elérésében foglaja össze. A népiskolának - az általános műveltségen nyugvó - szakmai ismereteket kell nyújtania, s a növendékekben ép erkölcsi érzéket kialakítania. Az előzmények után, a főváros korabeli viszonyai között fantaszta álmodozónak is érezhetnénk, de nem: ő a gyakorlat embere és pontosan tudja, hogyan kell célja megvalósításához érdeklődést kelteni. Ez sikerének egyik titka. Az elvek után a konkrétumok következnek: elemzés és a változtatás irányának megjelölése. A népiskola nem oldja meg feladatit, mert a felsőbb iskolára előkészít ugyan, de azok számára, akik nem tanulnak tovább, keveset nyújt - s hiányzik belőle a gyermek számára szükséges melegség. Meg kellene szerettetnie a gyermekekkel az olvasást, és továbbképzésre, művelődésre serkenteni. Legyenek az iskolák színesebbek, derűsebbek, díszítsék őket virágokkal. Hatalmas lendülettel lát munkához, s dinamikus egyéniségével és korszerű eszméivel sok - korábban passzív - szakembert, tanítókat és tanárokat állít maga mellé. Már az első év eredményeket hoz, megindul a tervek megvalósítása. A „kisdedóvók" fejlesztése több okból is kiemelt része az oktatási programnak. Elsődlegesen a szegénysorsú kisgyermekek védelmét, gondozását szolgálja, de lényeges az a szerep is, melyet a szocializációs funkció bizonyos mértékű átvállalásával tölt be. A kortársak szemében az is lényeges, hogy az óvodai foglalkozások révén gyorsíthatták a fővárosban a magyarosodás folyamatát. E hármas funkciót azonban Bárczy nagyobb befogadóképességű és magasabb színvonalú intézményhálózattal kívánta betölteni. 1900ban 31 kisdedóvót tartott fenn a főváros, s46 óvónőt foglalkoztatott. Bárczy új szabályzatot kezdeményezett a kisdedóvók szervezetének módosítására, melyet 1902-ben léptettek életbe. A rendelkezés az óvodai nevelés súlypontját az iskolai előkészítésre helyezi, s kapcsolatot teremt a két intézmény között. Új tényező, hogy az óvodák felügyeletével az elemi iskolai igazgatókat bízták meg. 66 ' Az óvónők a körzeti elemi iskola tantestületének tagjaivá váltak, s így közös nevelési programot készíthettek. A korszerű pedagógiai módszerek elsajátítására 4 hónapos továbbképző tanfolyamokat indítottak számukra, ahol a gyermektanulmányozás új tudományának eredményeivel is megismerkedhettek. Létrehozzák a kisegítő osztályokat, s a korábban megszűnt ismétlő leányiskolák helyett háztartási iskolákat szerveznek - 1904-re már 29 működik. Ezekben a gazdasági és háztartási alapismereteken kívül néhány szakma alapjait is elsajátíthatják a leánytanulók. 1902-ben Bárczy megindítja az elemi népiskolai tanterv megújításának előkészítését. Az oktatás tárgyai szerint szakbizottságok alakulnak, melyekben gyakorló pedagógusok és ismert szaktekintélyek kapnak szerepet, lehetőséget a korszerű tanterv kialakítására. A bizottságokban megtaláljuk Peres Sándort, a pedagógus írót, Nagy Lászlót, a gyermektanulmányozás kezdeményezőjét, míg a rajzoktatás tantervét Györgyi Kálmán, a közismert
