Erdei Gyöngyi: Fejezetek a Bárczy-korszak történetéből. Budapest művelődéspolitikája a századelőn (Budapest, 1991)
jelentőségű, mert lehetőséget biztosított olyan igények megfogalmazására és legalább részleges kielégítésére, melyek ekkortájt csak az értelmiségi elit egy viszonylag szűk csoportjában fogalmazódtak meg. A „Huszadik Század" és a Társadalomtudományi Társaság köré tömörült, a „Szociológia első magyar műhelyé"-t 45/ létrehozó fiatal értelmiségiek és szellemi vonzáskörük jelenléte a főváros akkori gárdájában - amint ezt Wildner Ödön, Harrer Ferenc, Szabó Ervin, Bolgár Elek, Pikler J. Gyula, Ferenczi Imre, Rácz Gyula nevei is jelzik - a magasabb fokú szakismeret mellett a korszerűség, s a városigazgatás progresszív irányú átalakulása felé mutattak. Az elnöki ügyosztályhoz helyezett említett két alosztályvezető személye döntő fontosságú Bárczy terveinek kivitelezésében. Harrer a millennium évében kerül a fővároshoz, s már a magánépítési ügyosztályon töltött első évek alatt bizonyította az új eszmék iránti fogékonyságát, fantáziáját, jó szervezőképességét. Hairer Bárczy val Wildner közvetítésével kerül kapcsolatba, aki Bárczy rokona volt. S itt utalnunk kell egy későbbi vádra, melyet a polgármester ellen többször is előhoztak, s amely szerint sokszor szervezett „szinekurákat" barátai számára. Kutatásaink során találtunk néhány ilyen esetet is, de összességében mégis azt kell mondanunk, hogy a kiválasztás döntő szempontja a szakismeret volt. Az, hogy számos barátja került a városházára, nem csodálható olyan embernél, aki mindenkinek „ismerőse", barátja, s aki Társadalomtudományi Társaság összejövetelein éppúgy megfordul, minta divatos polgári szalonokban. Állandó látogatója a színházaknak, hangversenyeknek, tudományos üléseken vesz részt, mindenről tud. Jászai Mari „törhetetlen tisztelője" ; 46/ a Bárczy család gyakori vendége - többek között - Paulay Erzsi, a Nemzeti Színház varázslatos szépségű színésznője, 47/ Márffy Ödön, és Kacsóh Pongrác, aki Bárczy egyik legjobb barátja. Előfordult, hogy különböző kerületi politikai vezetők (akiket ekkoriban „törzsfőnököknek" nevezetek) nyomására, vagy minisztériumi tisztviselők kérésére 48 ' alkalmazott embereket, de választásaira nem ez a jellemző. Schöpflin Aladár írja róla, hogy az „állások betöltésével járó kényes kérdéseket közmegelégedésre tudta megoldani". Fontos volt számára a népszerűség, s ezért néha különleges teljesítményekre is vállalkozott. Amikor 1908-ban a főváros küldöttsége Bosznia-Hercegovinába látogatott, egy munkatársa segítségével ünnepi beszédét szerb-horvát nyelvre fordíttatta, pontosan, jó kiejtéssel megtanulta, s a Szarajevó melletti fürdőhelyen elkápráztatta magyar és szerb hallgatóit 20 perces szónoklatával. 49 '' Amennyire könnyed és jó humorú volt, annyira komolyan vette hivatali kötelezettségeit. Híres volt pontosságáról, munkatársaitól sokat követelt, s ez volt a mérce a megítélésben is. Rövid idő alatt rá kellett jönnie, hogy a városigazgatás szervezetének teljes átformálása felülmúlja erejét, s a tanácsi ügymenet hagyományos rendje is - a számos reform, módosítás és gyorsítási törekvés ellenére - a bürokrácia önmozgása, megszokott gyakorlata következtében csak lassan követi az általa kezdeményezett változások ütemét. Ez a hivatalnoki gyakorlat és tapasztalat alakította ki Bárczy sajátos munkastílusát, mellyel fontosnak ítélt és sürgős változtatásra szoruló területekre általa választott szakembereket helyez el, s velük együtt - a szokásos tanácsi ügymenet mellőzésével - rendkívül gyorsan és hatékonyan tud terveket végrehajtani. E stílusból azonban később számos probléma is adódik. A szociálpolitikai alosztály vezetője Wildner Ödön, nagyműveltségű államjogász, a tudományos és irodalmi közélet kiemelkedő alakja, aki Nietzschét fordít, részt vesz a „Huszadik Század" szerkesztésében és Bárczy val együtt tagja a Társadalomtudományok Szabad Iskolája választmányának.
