Erdei Gyöngyi: Fejezetek a Bárczy-korszak történetéből. Budapest művelődéspolitikája a századelőn (Budapest, 1991)
Bárczy tevékenysége legdöntőbb területének a művelődéspolitikát tekintette. Szerette volna, ha szellemi hatóköre túlterjed a városházán, ezért lapot indított a századelő új eszméinek népszerűsítése, s a művelt nagyközönség megnyerése érdekében. 1906-ban Weszely Ödönnel, később Wildner Ödönnel közös szerkesztésben - megindítja a „Népművelés" című folyóiratot, mely a korszerű oktatás- és művelődéspolitika elveit és gyakorlati eredményeit olyan szerzők megfogalmazásában nyújtja az olvasóknak, mint Alexander Bernát, Schöpflin Aladár, Kuncz Aladár, Bolgár Elek, s kiváló tanárok egész sora. A rovatok az iskolafajtákat érintő témáktól a nőnevelés, a művészi képzés, s a pedagógia különböző ágain át a gyermektanulmányozás témaköréig ívelnek. 1908-ban kerül az elnöki ügyosztályhoz Márher Aladár, aki a városépítés területének alapos ismerője, de részt vesz a központi igazgatás reformjának kidolgozásában is. A később tárgyalásra kerülő építési program irányítója Kabdebó Gyula építész, aki már fiatal mérnökként részt vett a főváros iskolai beruházásainak előkészítésében, de tudományos irodalmi tevékenysége is számottevő, hosszú ideig szerkesztette a „Magyar Építőművészet" című folyóiratot. Nem tartozott a századelő építészeinek új formákat teremtő generációjához, szemlélete is inkább konzervatívnak tekinthető. A beruházási programban megvalósuló épületek és művészi alkotások stílusára erősen érezhető befolyást gyakorolt, bár az előkészítő bizottság tevékenységén - mint ott látni fogjuk - éppen úgy Bárczy hatása érvényesült leginkább, mint a városi közigazgatás különböző típusú átalakításain. A VII. (tanügyi) osztály hatáskörében az átszervezést követően a közoktatás ügyei maradtak. Az osztály vezetője Bárczy távozása után Piperkovics Bátor János, aki nem tartozik e terület szakértői közé, így az ügyeket a már korábban is ott dolgozó munkatársak intézik Bárczy intenciói szerint. 1908-tól gróf Festetics Géza veszi át a tanügyek irányítását, aki szakértője és valódi irányítója ennek az ágazatnak, s folytatja a megkezdett reformok bevezetését, sőt újakat is kezdeményez. Az osztályhoz tartoznak még a főváros által fenntartott közművelődési intézmények is. A fővárosi könyvtár vezetője - ekkor még könyvtárosként - Szabó Ervin, a már akkor európai hírű tudós szociológus, s mellette Gárdonyi Albert, az oklevéltani és történeti kérdésekkel foglalkozó kutató dolgozik. A múzeum igazgatója Kuzsinszky Bálint, a neves archeológus, s alkalmazottja - ideiglenes hivatalnokként - Schöpflin Aladár. 1907-ben Kuzsinszky ajánlja felvételét, azzal a céllal, hogy a sajtóban népszerűsítse a múzeum kiállításait. 50 ' Schöpflin még ezelőtt, 1906-ban lelkesen üdvözli a „Vasárnapi Újság"-ban Bárczy megválasztását. 5 *' Az elnöki ügyosztály megnövekedett hatáskörének megfelelően folyamatosan nő az alkalmazottak száma, már 1910-ben lényegesen magasabb a „kisegítő hivatalnok"-ok és gépírók száma. A VII. ügyosztályon is észrevehető a változás. Átszervezést hajtanak végre, mely fokozza az irányítás szakszerűségét: 1910-től itt dolgozik Weszely Ödön, a belvárosi főreáliskola igazgatója, aki megszervezi a fővárosi iskolák szakfelügyeletét és irányítja a tantervi reformok előkészítését. Létrehozzák az iskolatípusok szerinti szakfelügyeletet, amelyet kiváló tanárok alkalmazásával végeznek. A „szakbizottmányok" (1911-től bizottságok), - melyek a tanács és a közgyűlés elé kerülő ügyekben előkészítő és javaslattételi jogkörrel rendelkeznek, - szintén változnak Bárczy kezdeményezései nyomán. A bizottmányok tagjait a közgyűlés „saját kebeléből" választja, a tagok eltérő foglalkozási struktúrája azonban sok esetben nem tette lehetővé, hogy kellő szakértelemmel tárgyalják a fontos ügyeket. Ezért már e korszakot megelőző időben is szakértő tagokat delegáltak a bizottmányokba, amikor fontos ügyekben kellett dönteniök. A bizottmányok szervezetét szabályrendeletek határozták meg, melyeket Bárczy idején is többször módosítottak. 52 '
