Az ostromtól a forradalomig. Adalékok Budapest múltjához, 1945-1956. Az 1989. október 24-én Budapesten tartott Levéltári Nap előadásainak anyagára épülő tanulmányok (Budapest, 1990)

Szücs György: A Rákosi Mátyás Művek

reppcl feszélyezi magát".

65 Viszont igaz az is, hogy nemigen tiltakozhat a művek koronkénti (át)értelmczése ellen sem. Kenyérszelőjében az új kor jelképét akarták látni, s mivel szóban és írásban a tartalom értelmezése elhalványította szobrászi értékeit, nem is lehetett másként. Visszatérve Rákosihoz, az ő kenyérszelő szobrát nem készítették el, de a művészeti hagyomány, a megteremtett ideologikum találkozásánál kialakult a hely e szobor számára is. Másképpen: az 1948. augusztus 20-i kecskeméti fotón különféle értelmezések és megközelítések rétegződnek egymásra, amelyeket kibontva a látszólag érdektelen felszín mögé pillanthatunk. A kézfogás mindig cmblematikus: barátságot, szövetséget, együvé tartozást fejez ki. Sokszor ölt kiegyezés jelleget, amikor a szembenálló felek kompromisszumos megoldást találnak. A Földművelési Minisztérium előtt 1932-ben avatták fel Szentgyörgyi István Nagyatádi Szabó István szobrát. A talapzat domborműve Nagyatádi és Bethlen István kézfogását örökítette meg. Ez a találkozás nem bizonyult maradandónak a háború utáni megváltozott helyzetben, csakúgy mint Révai József „szegedi kézfogása" Balogh páterrel sem volt vállalható a Kisgazdapárt és a Kommunista Párt elhidegülését követően.

66 A kézfogás történhet azonos szinten, amikor az emberek egymást vagy a másik csoport képviselőjét köszöntik, s megvalósulhat úgy is, hogy legalább az egyik fél neves ember, aki személyiségével konkretizálja az eseményt. Gönczi (Gebhardt) Tibor 1947-es plakátja az MKP égisze alatt megvalósuló munkás-paraszt szövetség megteremtését szorgalmazza ezzel a formulával. Az 1940-ben készült Tábori vadászok emlékműve gesztusát ismétli meg Kisfaludi Stróbl Zsigmond 1956-ban felállított Szovjet-magyar barátság szobrán, amelyen a magyar munkás és a szovjet katona paroláját merevíti ki. A kézfogás legmonumentálisabb megjelenítése az 1951ben újjáépített székesfehérvári vasútállomás falképein tanulmányozható. Konecsni György az ipari szállítást, Béres Jenő pedig az üdülők Balatonra érkezését festette meg. Pogány Ö. Gábor e két mű kapcsán fejti ki később, hogy „szocialista művészet elképzelhetetlen eszmei mondanivaló, intenzív emberség nélkül: ízlésncvclő, tudásfejlesztő, örömokozó hivatását akkor teljesíti, ha közönsége megérti közlendőit, nem zárja el megfejthetetlen rejtvényekkel, követhetetlen és élvezhetetlen disszonanciákkal alkotásait a néptől."

67 A vezér és a nép találkozásának megragadása már jóval többre kötelezi a művészt. A vezér a megismerkedésnek ezt a népmesei módját választja: „közülünk való" - bólintanak rá az emberek, (pl. „Rákosi elvtárs 1949 májusában földeken dolgozó parasztokkal beszélget", Emlékkönyv, 102. old.). Bán Béla Rákosi elvtárs Sztálinvárosban (1953) képén a városi építő munkások a szabad ég alatt fogadják a látogatót. A háttérben magasodó épületek a szorgos munka bizonyítékai. Újabb csoportok érkeznek, hogy részesei legyenek a beszélgetésnek. A napfény által megvilágított jelenet azt a fajta önbizalmat fejezi ki, amelyet a munkások a párt (Rákosi) vezetésével elért győzelmeik után éreznek. G. Nvcdosivin az örömnek és magabiz-