Az ostromtól a forradalomig. Adalékok Budapest múltjához, 1945-1956. Az 1989. október 24-én Budapesten tartott Levéltári Nap előadásainak anyagára épülő tanulmányok (Budapest, 1990)

Szücs György: A Rákosi Mátyás Művek

játszik ebben az is, hogy a szocialista népvezér megjelenésének, tulajdonságainak internacionális volta kicserélhetővé teszi őket egymással, egyediségüket mindössze az befolyásolja, hogy a képeken ábrázolt helyzetekben éppen az ő alakja — s nem egy másik - tűnik fel. Viszont a kép és a szöveg együttesen már jó hatásfokkal közvetítik a személyiség egyedi és általános vonásait. Az Emlékkönyv a lehetőségek és elvárások kevéssé rejtett hálózatának kép(be)mutatója. A kép a ráció megkerülésével közvetlenül hat az érzékekre. „Az embereket a szemükön keresztül lehet megfogni, mert így könnyebben elaltatható a bizalmatlanságuk" (Francastel) 53 Ez azonban számos problémát is felvet. A fénykép készülésének időpontjában nem minden esetben tudható, hogy később milyen céllal kerül felhasználásra. A fénykép egy pillanatot rögzít, s az utólagos értékeléseknél, válogatásoknál kiderülhet, hogy nem a „megfelelő" maradt fenn, ha egyáltalán elkészült. A fotó megsegítésére, a hiányzó pillanat előteremtésére kétféle lehetőség adódik. Egyrészt a létező fotó nyersanyagként kezelésével nyílik mód a direkt manipulációra, a képszerkesztő munkacsoport szakemberei belenyúlnak a képbe, s kiigazítják a valóságot. Más eljárás szükséges akkor, ha egy fontos eseményről nem készült fénykép vagy az illusztrálandó helyzet magasabb esztétikai igényeket mozgósít: belép a művészet, mint a megjelenítés tradicionális eszköze. Alain Jaubert francia újságíró egy címében és szellemében Orwellt idéző könyvet állított össze, amelyben az ún. irattári osztály működését veszi sorra a publikált fotók azonos és eltérő elemeinek számbavételével.

54 Lenin és Sztálin, Hitler és Mussolini, Mao és Kim Ir Szen a legismertebb szereplői ennek a könyvnek. A történelmi helyzetek változásával a környezetükhöz tartozó emberek úgy jönnek-mennek a fotókról, mint egy mozgófilmen. Rákosi ugyan csak elvétve fordul elő, mégis Jaubert-nek a retustechnikára vonatkozó kategóriarendszere jól használható magyar vezető esetében is. A protokolláris retus arra törekszik, hogy a kép szempontjából felesleges, véletlen vagy esetleg nevetséges részleteket eltávolítsa, kiküszöbölje, mivel a részletek ottléte elvonhatja a figyelmet a lényegről, olyan jelentést adhat a képnek, amely a téma (főhős) szempontjából kedvezőtlen lenne. Ez a gyakorlat a nem totális uralmi rendszerek fotópublikációs gyakorlatában is megvalósul. A protokolláris retusnak négy fő típusát különböztethetjük meg: 1. A „körvonalazás" akkor szükséges, ha két alak egymásra csúszik, testi határaik tisztázatlanokká válnak, ezért néhány diszkrét ecservonással ki lehet emelni a fontosabb szereplőt, mintegy „új mágikus teret" adva neki. így pl. a vezér hozzáférhetetlensége hangsúlyozódik ki. Az Emlékkönyvben a „körvonalazás" többnyire más technikákkal együtt jelentkezik, legjobban felismerhető azon a képen, amely a „Rákosi elvtárs, a Tanácsköztársaság hős népbiztosa, tömeggyűlésen bâteél a Vérmezőn" (25. old.) képaláírást kíséri. Nyilván a rossz minőségű fotó és Rákosi szerepének kidomborítása közötti ellentétet kellett áthidalni az erősen átrajzolt fényképpel. A félalakos, öltönyös fiatal Rákosi a körberajzolás által közelebb kerül a néző-