Az ostromtól a forradalomig. Adalékok Budapest múltjához, 1945-1956. Az 1989. október 24-én Budapesten tartott Levéltári Nap előadásainak anyagára épülő tanulmányok (Budapest, 1990)

Szücs György: A Rákosi Mátyás Művek

1950" párdarabjának: tekinthető. Ez utóbbi úgy mutatja be a háborút követő öt esztendő legfontosabb történelmi eseményeit, illetve az ipar, a mezőgazdaság és a kulturális élet nagy átalakulásait, hogy a vezetők személye csak összekötő elem az egyes témák között. Megjelenésük ugyan reprezentatív, de a könyv főszereplői az egyszerűbb emberek, akik éppen megvalósítják a vezetők útmutatásait. Az életképek láncolatából az egész ország látképe áll össze. Éppen fordított megközelítést alkalmaz a Rákosi-képeskönyv. Miként a születésnapi kiállításon, itt is a vezér életén keresztül érzékeljük (a háttérben) az ország történelmét, a vezér személye az előtérbe tolakodik, s ebben a fénytörésben értelmeződik mindaz, ami a 60 év alatt történt. Feltűnnek természetesen az osztályok, rétegek képviselői is, de mindig a vezér(ek) környezetében mintegy megteremtve a reprezentáció befogadó közegét. Önálló létük nincs: a vezér megjelenésétől nyerik érvényességüket. A könyv - mint az egyik legelterjedtebb „printed media" - rendelkezik a sajtóra jellemző nagy példányszámmal, s az ebből adódó tömegbefolyásoló képességgel. Ugyanakkor az információ rögzítését és átadását a hétköznapi aktualitások kevésbé határozzák meg, sokkal inkább az utódok számára közvetíti a jelen problémáit és azok megoldásának lehetőségeit. Ezért lehet a jövőépítés eszköze: a nevelés folyamatában a tanító érvelésének alapját képezheti. (A művészetben feltűnnek a könyvek használói, a különféle fotóbeállítások szellemét idéző „olvasó munkások," mint Beck András vagy Madarassy Walter szobrain.) A könyv történetisége révén kitüntetett helyet foglal el a kultúrák értékelésénél, egy adott kor szellemi foglala tát adja. Elpusztítása mindig kultúraellenes, barbár cselekedet.

51 A könyv fogalma nak ab ovo pozitív aurája a tartalom megítélését is eleve meghatározza. Az Emlékkönyv képeit rövid szövegek kísérik. (Ha eltekintünk a szövegekbe illesztett idézetektől, a különállóakból egy fontossági ritmus alakul ki: Gerő (1), Révai (1), Rákosi (13), Révai (1), Rákosi (10), Révai (1), Rákosi (23), Farkas (1). Az utolsó Farkas idézet sommázza a könyvet: „Tanuljatok Rákosi Mátyástól..."). A képek a vezér életének pillanatait időtlenítik, megteremtik a maradandóság illúzióját. A kép és a szöveg együttesen fejezik ki a konkrétumot (Rákosi) és az általánost (mindazt, ami benne sűrűsödik). Érdemes felidézni Fehér Klára egyik riportját, amely a kép és a szöveg „kicserélhetőségéről" szól. 1952-ben a berlini Világifjúsági Találkozón megismerkedett egy vietnámi pionírral, aki Ho-Si-Minh-jelvénnyel ajándékozta meg. Cserébe egy Rákosi Mátyás-képet kért, de amikor kiderült, hogy az írónőnek nincs/ „Otthon van egy képem, a kalászos kép. De itt?"/, azt javasolta, meséljen róla, hogy el tudja képzelni./ „Hogyan mondjam el néhány mondatban, milyen Rákosi elvtárs - édesapánk, tanítónk, felszabadítónk és jövőnk."/ Mikor elbeszélte Rákosi életét, a kis vietnámi szeme felragyogott: a kirajzolódott kép Ho-SiMinhre hasonlított./ „Már hogyne hasonlítanának, hiszen egyik is, másik is Sztálin apánknak a fia."/

52 Látható, hogy a kép hiányát szavakkal pótolni igen nehéz, a hallgató igyekszik saját kultúrájának nyelvére lefordítani a fogalmakat, s ezáltal félre is érti. Szerepet