Az ostromtól a forradalomig. Adalékok Budapest múltjához, 1945-1956. Az 1989. október 24-én Budapesten tartott Levéltári Nap előadásainak anyagára épülő tanulmányok (Budapest, 1990)

Ujlaki Péten Fischer József a Főváros Közmunkák Tanácsának élén

ósgyőri üveggyár termékeit, amelyek számottevően hozzájárultak a főváros gondjainak enyhítéséhez. Fischer a sérült lakóépületekkel kapcsolatban arra az álláspontra helyezkedett, hogy a köztulajdonú házak renoválását közerőből kell megoldani, míg a magántulajdonúak esetében kölcsönöket kell biztosítani. Az anyagi alapok előteremtéséhez szükségesnek látta a - jövedelemtől függő, progresszív - lakbéremelést, de tudta, hogy ez csak az élelmiszerek és iparcikkek árának hatósági maximálása esetén valósítható meg, mely utóbbi azonban ekkor, sajnálatos módon nem volt kivitelezhető. Az április 1-jei közmunkarendelet alig néhány hétig volt érvényben, mivel a közmunkák szabályozását a kormány saját hatáskörébe akarta vonni, és az új rendelet kidolgozásával a belügyminisztert bízta meg. Válaszul Fischer lemondott kormánybiztosi megbízatásáról és e szándékától csak Szakasits személyes kérésére állt el. Itt két kérdés merül fel: miért a magasabb szintű kormánybiztosi funkcióról akart lemondani, és lemondását miért vonta vissza? Leköszönését az motiválta, hogy mivel a közmunkák felhasználása döntően az újjáépítést szolgálta, úgy érezte, hogy ennek irányítását akarják kivenni a kezéből és csak a végrehajtás szerepét szánják neki. A visszavonás oka pedig döntően pártérdek volt, hiszen a kormánybiztosi funkció igen komoly pozíció volt, és erről - a koalíciós viszonyokból következő versengés miatt - az SZDP természetesen nem akart lemondani. Azt sem óhajtotta, hogy szerepe - egy esetleg kisebb kvalitású káder odakcrülésével - a későbbiekben meginogjon. A kormány új közmunkarendeletéből, amely szemléletében nemigen tért el az előzőtől, ill. valamelyest könnyített annak előírásain: a kötelező 5 nap közmunkát 4re szállította le és egyúttal mentesítette a terhes- valamint 6 éven aluli gyermekkel bíró anyákat, a közép- és felsőfokú tanintézetek diákjait, továbbá a hadbavonultak által eltartott családtagokat. A közmunkaváltságból befolyt pénzekből adódó lehetőségeket Fischer meszszemenően igyekezett kihasználni. Felhasználásukkal került sor pl. a budai Alagút, a Déli pályaudvar és a Nagyvásártelep megtisztítására, romtalanítására, a Róbert Károly körúti valamint a Zsidókorház üzembehelyezésére, több közmű helyreállítására. A közmunkaváltságból befolyó összegek a továbbiakban is fontos, az újjáépítés érdekeit szolgáló források maradtak, amelyek kizárólagosan a fővárost illették meg. Ezt a kizárólagosságot akarta megszüntetni és ezáltal az autonómiát visszaszorítani az építési és közmunkaügyi miniszter, a minisztérium létrejötte után. Megpróbálkozott ugyanis a váltság 50 százalékának a fővárostól történő elvonásával. Elképzelése ellen mind a Törvényhatósági Bizottság Közmunka- és Katonai Szakbizottsága, mind az FKT fellépett. Az ellenállás következtében a miniszter elképzelése csak 1947. novemberében - az általános politikai helyzet átalakulása miatt - valósult meg. Ekkor a kormányzat nyomására a Szakbizottság hozzájárult, bár: „elvileg tiltakozott ez ellen, de elismerte a 3 éves terv parancsoló szükségességét, amely min-