Az ostromtól a forradalomig. Adalékok Budapest múltjához, 1945-1956. Az 1989. október 24-én Budapesten tartott Levéltári Nap előadásainak anyagára épülő tanulmányok (Budapest, 1990)

Szántó Ferenc: Stílus és vitakultúra epizódok a városházi koalíció történetéből (1945-48)

mindezek a gazdasági rendszabályok elválaszthatatlanul összefüggnek a politikai reakció elleni erélyes harccal, ezt a harcot pedig a magyar dolgozó nép tömegére támaszkodva a baloldal közösen fogja megvívni, és „felszólítja a kisgazdapárt demokratikus elemeit, hogy a nemzetmentő harcból ők is teljes erővel vegyék ki részüket." A Baloldali Blokk március 7-i budapesti nagygyűlése után, amelyre csaknem 400 ezren vonultak fel a jel­szóval: „Ki a nép ellenségeivel a koalícióból!" a kisgazdapárt vezetői előtt is világossá vált, hogy a baloldal követeléseit - köztük a kisgazdapárt „önmegtisztítására" vonatkozó igényt - valamilyen formában ki kell elégíteni. A Baloldali Blokk jelszavában tömören fejeződött ki az MKP-nak a III., 1946. szeptember 29 - október 1. között tartott tanács­kozásán kialakított irányvonala. A jelszóban megfogalmazott célkitűzés végsősoron a burzsoáziának a hatalomból való kiszorítására utalt, a kongresszus határozta azonban nem a burzsoáziáról beszélt, hanem a „reakciós jobboldal" eh/átolításáról. Ez utóbbit vi­szont szélesebben értelmezte az FKGP jobbszárnyánál. A téma bővebb kifejtését, a bel­politikai helyzet részletes értékelést lásd Izsák Lajos i. m. 89-104. és 125-135. old., Vida István i. m. 166-228. old. A magyar népi demokrácia története 1944-1962. Szerk.: Ba­logh Sándor és Jakab Sándor, Kossuth, 1978. 38-110. old., valamint Balogh Sándor i. m. 167-400. old. 24. Fővárosi Közlöny, 1946. augusztus 17.952. old. - Az 1946. július 30-i pénzügyi bizottság ülésének jegyzőkönyve. 25. u. o. 1947. április 26. 384. old. - Az 1947. március 19-i th. biz. jegyzőkönyve. 26. u. o. 385. old. 27. Az összeesküvés részleteinek kifejtését valamint az üggyel kapcsolatos párt- és belpoliti­kai összefüggések bemutatását, értékelését lásd Vida István i. m. 229-243. old., Izsák La­jos i. m. 136-149 old., Balogh Sándor i. m. 376-399. old., Vida István: A Független Kis­gazdapárt politikája 1944-1947., Akadémia, 1976.241-278. old. 28. Fővárosi Közlöny, 1947. február 6. 92. old. - Az 1947. január 13-i Közigazgatási bizott­ság ülésének jegyzőkönyve. 29. u. o. 86. old. 30. u. o. 88. old. 31. A Polgári Demokrata Párt részéről felszólaló Kabakovits József egyebek közt kifejtette: „Szükségesnek tartom felhívni a Figyelmet egy tényre. Vita indult itt meg arról, hogy me­lyik párt milyen értelemben és milyen mértékben van érdekelve ebben az összeesküvés­ben tagjait illetőleg; melyik pártnak a tagjai kompromittáltatnak ebben az ügyben? Azt hiszem, nem érdemes e kérdéssel részletesebben foglalkozni egyrészt azért, mert vizsgá­lat alatt álló ügyről nyilatkozni nem helyes, hiszen nem tudjuk, hogy a vizsgálat milyen eredményeket fog produkálni, másrészt és főleg pedig azért, mert állítom, hogy semmi­féle párt sem vállalhat felelősséget minden egyes tagjáért." u. o. 90. oldal. Kovács Imre pedig a Nemzeti Parasztpárt képviseletében mondta el óvó észrevételeit. „A magyar ál­lam alkotmányjogi, közjogi és magánjogi konstrukciója olyan, hogy a nyomozás után a bíróság ítélkezik az ügyben. Ha merülnek is fel kifogások, a bíróságok működése ellen, mégis a bírósági tárgyalásokon tisztázódik majd teljes egészében az összeesküvés ügye. Nem akarom elbagatellizálni a kérdést, tisztelt közigazgatási bizottság - ne értse félre senki - a köztársaságot minden merénylettel szemben meg kell védeni, de azt hiszem, ar­ra is gondolni kell, hogy ne túlozzuk el az ilyen jellegű kérdéseket." u. o. 91. old. 32. u. o. 89. old.

Next

/
Thumbnails
Contents