Az ostromtól a forradalomig. Adalékok Budapest múltjához, 1945-1956. Az 1989. október 24-én Budapesten tartott Levéltári Nap előadásainak anyagára épülő tanulmányok (Budapest, 1990)

Szántó Ferenc: Stílus és vitakultúra epizódok a városházi koalíció történetéből (1945-48)

A parázs vitának végülis meglehetősen szokatlan módon vetett véget a Szociáldemokrata Párt azzal, hogy tagjai tüntetőleg kivonultak a közgyűlési teremből. Erre a koalíció fennálása óta nem volt példa. Az eset tünetértékűen mutatta, hogy az MKP-nak ekkor már a törvényhatósági bizottságon belül sem volt ütőképes politikai ellenfele, a két munkáspárt egyesülése után pedig - formailag is többségi párttá váltan a testületen belül - az MDP égisze alatt a koalíció meghatározó politikai ereje lett. Vagy ahogy Fock Jenő fogalmazott: megtörtént a magyar népi demokrácia erőinek összefogása.A törvényhatósági bizottság 1948. december 16-i közgyűlésén a főváros parlamentjéről szólva elégedetten állapította meg: „A főváros törvényhatósági bizottsága összeforrott: nem nézzük egymást bizalmatlankodva, nem beszélünk a demokráciáról két nyelven." S hogy a kisebbségbe jutott ellenzéki felfogású bizottsági tagoknak se legyen semmiféle kétségük e megállapítás igazságtartalmát illetően, megjegyezte: „a közgyűlési teremben is vannak még, akik gúnyosan mosolyognak, amikor erről a kérdésről beszélünk. A gúnyosan mosolygókra csak azt lehet mondani, hogy kibírtuk, amikor itt Sulyok, Dessewffy, Pfeiffer acsarkodtak ellenünk. Kibírtuk, de ők nem bírták ki. Azt is kibírjuk még néhány napig, néhány hétig, hogy néhányan most is gúnyosan mosolyognak. A mi türelmünk sem végtelen és a gúnyos mosolygásokat nem sokáig akarjuk tűrni. Bizonyos vagyok abban, hogy a népi demokrácia nem sokáig fogja tűrni, hogy e padsorokból kigúnyolják, kinevessék a demokráciát, a demokráciában való erőfeszítéseinket."

41 A két munkáspárt egyesülése után, tehát kimondható, hogy a hatalom koalíciós alapon történő gyakorlása ténylegesen megszűnt. S bár a törvényhatósági bizottság formailag még ezután is többpártrendszerű alakzatot mutatott, élén kisgazdapárti polgármesterrel, döntéshozatali mechanizmusa azonban már egypártrendszerű elven működött, figyelmen kívül hagyva a főváros társadalmi, gazdasági életének érdektagoltságát, az itt élő népesség sajátos rétegződését, szociálisan motivált társadalmi struktúráját. Epilógus A történelem sodrása, a nemzetközi politikai erőviszonyok megváltozása és talán nem kevésbé fontos tényezőként: a kellő politikai kultúra hazai hiánya végülis nem hagyott teret a demokratikus, többpártrendszerű koalíciós hatalomgyakorlási forma kiteljesedésének. A társadalomban mélyen gyökerező politikai intolerancia tartósan nem tudta elviselni a koalíciós politizáláshoz, illetve városvezetéshez szükséges szigorú önfegyelmet, önmérsékletet, és a demokrácia lényegéhez tartozó időigényességet, kompromisszumkészséget. Ezt a korszakot - szerencsére már - magunk mögött tudhatjuk. Holnapra szóló tanulságként azonban nem árt a ma nemzedékének is jól emlékezetébe vésnie azokat az alapigazságokat, amiket jó négy évtizeddel ezelőtt a polgári demokrácia alapján álló városatyák, keserves tapasztalataik összegzéseként megfogalmaztak. „A koalíció a legnehezebb kormányzási módszer, mert lemondásokat követel mind-