Az ostromtól a forradalomig. Adalékok Budapest múltjához, 1945-1956. Az 1989. október 24-én Budapesten tartott Levéltári Nap előadásainak anyagára épülő tanulmányok (Budapest, 1990)

Szántó Ferenc: Stílus és vitakultúra epizódok a városházi koalíció történetéből (1945-48)

szellemben dolgozva a Magyar Kommunista Párt előre megmondhatja azt, hogy az eddigieknek megfelelően a Magyar Kommunista Párt elől fog járni ott, ahol kezdeményezésre, áldozatkészségre, önálló munkára, odaadó szívós, lankadatlan munkára lesz szükség." De azt is értésére adta a törvényhatósági bizottságnak és a többségi párt tagjainak, hogy ennek feltétele van. A kommunisták csak addig támogatják a koalíciót, amíg az tevékenységében, döntéseiben a dolgozók érdekeit juttatja kifejezésre és vállalja a kíméletlen harcot a reakcióval szemben. Hangsúlyozta: „Az eddigi tapasztalatok döntő része lesz az, hogy építésről, alkotásról, előrehaladásról csak ott lehet beszélni, ahol az építő munka párosul a reakció elleni szívós, könyörtelen harccal. És a mi legfőbb feladatunknak tartjuk azt a Városháza életében is éppen úgy, mint az ország életében, hogy az eddig elért demokratikus vívmányokat továbbfejleszszük és erősítsük, és a reakció lesipuskásai tisztában lehetnek azzal, hogy ahol a reakció kísérletezik, mindenütt szembe fogja magát találni a Kommunista Párt erélyes, könyörtelen harcával. Meg vagyunk győződve arról, hogy összefogással, becsületes közös munkával a bajokon segíteni tudunk, ha párosítjuk építőmunkánkat a reakció elleni harccal."

20 Jóllehet, akkor ezt a megszorító feltételt senki nem vitatta, s mint általánosan elfogadható alapelvet a többségi párt tagjai sem kérdőjelezték meg. De - miként arra a demokrácia-felfogás kérdésénél is utaltunk - az értelmezésbeli eltérések már előrevetítették a koalíciós együttműködés zavarait. Hiszen az MKP jóval szűkebben vonta meg azt a kört, amelybe a demokratikus fejlődés hívei tartoztak, mint ahogy azt a polgári pártok, így a kisgazdapárt is tette. Ennek következtében azután igen gyakran olyan tárgyi kérdések napirendi vitája is a reakció elleni harc sürgetésébe csapott át, amelyeket azok önmagukban nem tartalmaztak (pl. költségvetési előterjesztések, adó megállapítási ügyek, takarékosság, infláció, racionalizálás, autonómia kérdései.) Stílus és hangnem A koalíció első esztendejében a közgyűlési teremben többnyire mégsem az intolarencia, hanem a pártok közötti konstruktív együttműködési készség dominált. Jól mutatták ezt a rendre benyújtott polgármesteri jelentések és előterjesztések feletti szakbizottsági, illetve közgyűlési viták, amelyek minden alkalommal a pártok tevékenységének megmérettetései is voltak. Az egyes hozzászólásokat jobbára a tárgyszerű stílus, kulturált vitaszellem jellemezte, s a vitázok ebben az időszakban még sikeresen kerülték a személyeskedő vagy vádaskodó hangnemet. Igaz, az MKP, ha elvileg el is fogadta a koalíció érdekében ezt a vitastflust, betarthatóságát, célszerűségét azonban elég hamar már nyilvánosan is megkérdőjelezte. Földes Mihály a párt közgyűlési frakciójának hangadó személyisége ezzel kapcsolatban már 1946 februárjában kijelentette: „... a demokrácia egyik alapvető erénye, hogy nézeteinket, minden kérdést a legnagyobb nyilvánosság előtt próbáljuk ki-