Az ostromtól a forradalomig. Adalékok Budapest múltjához, 1945-1956. Az 1989. október 24-én Budapesten tartott Levéltári Nap előadásainak anyagára épülő tanulmányok (Budapest, 1990)

Szántó Ferenc: Stílus és vitakultúra epizódok a városházi koalíció történetéből (1945-48)

terjeszteni. A lényeg az - mondta -, hogy amikor leszögezünk szempontokat, ne legyünk mindig mindenben érzékenyek, mert olyan időket élünk, amikor az udvariasság túlhajtása nem lehetséges, hiszen a fennálló idegfeszültség nagyobb, mint a békebeli állapotok között."

21 A korabeli jegyzőkönyvek alapján az is megállapítható persze, hogy a kommunistapárti bizottsági tagok, ha a viták során nem is vitték túlzásba az udvariaskodást, ekkor még nem törekedtek a kisgazdapárti polgármester helyzetét megnehezíteni vagy tekintélyét csorbítani. Ebben kétségkívül szerepet játszhatott az is, hogy a többségi párt fővárosi vezetői, s különösen városházi vezetése meglehetős engedékenységetjózan kompromisszumkészséget tanúsított a baloldal javaslatai és a pártközi megállapodások iránt. A munkáspártok képviselői jó néven vették azokat a személyi döntéseket is, amelyek következtében több olyan bizottsági tag került ki a kisgazdapártból, akiknek pártbeli tagsága - az MKP szűkített demokrácia, illetve a tágabban értelmezett „reakciós erők" felfogása alapján - elfogadhatatlan volt. így megemlíthetjük Eckhardt Sándor, Varga László, Eszterhás György, Schmidt Géza, Sulyok Dezső, Stühmerné Obershall Ilma, Halter Béla, Némethy Jenő, Schlachta Margit, Krén Margit, Pusztaszeri Erzsébet és Palágyi Natália nevét.

22 Bizonyos hangnemváltást a főváros parlamentjében 1946 nyarán konstatálhatunk, azt követően, hogy a Baloldali Blokk megfogalmazta híres „Ki a nép ellenségeivel a koalícióból!" tömegmozgósító jelszavát.

23 A törvényhatósági bizottságon belül különösen feltűnővé válik a munkáspártok képviselőinek, mindenek előtt a kommunista Földes Mihály és a szociáldemokrata Révész Mihály fel- és közbeszólásainak támadó hangneme az ún. nem baloldali pártok képviselőivel szemben. Míg Révésznél azonban ez a markánsabb kritikai él kellő higgadtsággal párosult, Földesnél rendszerint az indulat, alig leplezett agresszivitás dominált, s ez igaza esetén is gyengítette érvelése hatásosságát. Számos, más pártbéli tagtársának felszólalását zavaró közbeszólásai így elég érzékletesen mutatták: mit is értett a kevésbé udvariaskodó vitastílus alatt. Földes ebből a szempontból a párt fenegyerekének számított a közgyűlésen belül, s nem igen fáradozott annak érdekében, hogy a politikai vitakultúra színvonala méltó legyen a testület rangjához. Jól érzékelteti ezt néhány reflexiója, amit ezidőben más pártbéli tagtársainak felszólalásaihoz (közbeszólások formájában) fűzött. A Magyar Szabadság Párthoz csatlakozott, egykori kisgazdapárti Halter Béla 1946. július 30-i Pénzügyi Bizottsági ülésen szóvátette, hogy az ország gazdasági ügyeinek helytelen vitele s úgymond a hozzánemértők vezetése lehetetlen helyzetbe hozta a főváros gazdálkodását. Felszólította a polgármestert, hogy erélyesen lépjen föl a BM autonómiát szűkítő törekvéseivel szemben, s hogy a „legmesszebbmenőén vigyázzon arra, hogy az autonómia egy pillanatig se legyen megsértve, és igyekezzék olyan terminust elérni a költségvetés felterjesztése tárgyában, amely az au-