Az ostromtól a forradalomig. Adalékok Budapest múltjához, 1945-1956. Az 1989. október 24-én Budapesten tartott Levéltári Nap előadásainak anyagára épülő tanulmányok (Budapest, 1990)

Szántó Ferenc: Stílus és vitakultúra epizódok a városházi koalíció történetéből (1945-48)

Mint tudjuk, nem ez történt. A kisgazdapárti többséggel megalakult törvényhatósági bizottság december 14-i közgyűlésén közmegegyezéssel Kővágó József kisgazdapárti bizottsági tagot választotta Budapest polgármesteréül. A választást, a munkáspárti bizottsági tagok végülis nem tekintették vereségnek. A polgármesterváltást sem úgy fogták fel, hogy abban az előző testület, s a kommunista polgármester tevékenységének negatív értékelését kellene látni. Kádár János az alakuló közgyűlésen egyebek közt azt hangsúlyozta: Vas Zoltán „nem azért mondott le, mert nem tudott volna a feladatának megfelelni, hanem azért tette, mert a választás teremtette politikai viszonyok ezt szükségessé tették."

16 Ezzel természetesen a közgyűlés többi pártja, így a kisgazdák is pontosan tisztában voltak. A többségi párt vezetői győzelmükkel együtt is helyesen látták, hogy eredményes várospolitikát a munkáspártok konstruktív közreműködése nélkül nem tudnak végezni. Vagyis létfontosságú kérdés volt számukra, hogy milyen mértékig képesek megszerezni a baloldali bizottsági tagok támogatását, együttműködését várospolitikai törekvéseik, programjuk megvalósításához. Nem véletlen hogy Kővágó József - polgármesteri székfoglalójában - oly nyomatékosan szólt a koalíciós együttműködés fontosságáról, a szűkebben vett pártérdekek háttérbe szorításáról. „Mai nyomorunk és elesettségünk - mondta - nem tölthet el bennünket pesszimizmussal, nem tölthet el azzal a hangulattal, hogy nem érdemes dolgoznunk. Erősen hiszek benne, hogy Budapest helyes fejlődési kontúrjainak kirajzolása, részleteinek megtervezése ennek a szabadon és függetlenül választott demokratikus törvényhatóságnak a feladata. Ezt a hatalmas munkát, melyet utódaink fognak megbírálni, csak úgy tudjuk elvégezni, ha minden pártérdek félreszorításával, pusztán a tárgyi feladatokat nézzük, keressük egymásban a jót, a szépet. Ne az ellenséget, hanem a hűséges történelmi barátot lássuk egymásban, akik a legnehezebb időkben találtunk egymásra. Kérve-kérem a törvényhatóság minden pártját és minden tagját e súlyos történelmi kataklizma döntő állomásánál, tegye félre az egyébként jogos érdekeket, szorítson egymással baráti kezet és vezesse ezt a fővárost az önzetlen, lelkiismeretes munka birodalmába. Én a magam részéről ünnepélyesen ígérem, hogy munkámban mindenkor a székesfőváros örök érdekei fognak vezetni és azoktól sem pártérdek, sem magánérdek eltéríteni sohasem tud."

17 A koalíciós együttműködés eredményessége azonban sohasem a kinyilatkoztatott, mégoly tiszta szándékú fogadalmakon, óhajokon múlik, hanem a tényleges tetteken. E politikai közhely igazságtartalmával az egyes pártok képviselői ugyancsak tisztában voltak. Többségükben jól tudták, hogy a közgyűlésben elhangzó nemes és szép elvek, a testületet összességében jellemző európai szellemiség önmagában még semmire sem biztosíték, ha az egyúttal nem párosul hasonló tartalmú és karakterű politikai magatartással. Amiben természetesen benne foglaltatik a mások iránti tolerancia, vagyis a politikai másság elviselésének tudása, az eltérő felfogásokkal, irányultságokkal szembeni türelem megléte, a józan önmérséklet, esetleg önkorlátozás képessége.