Az ostromtól a forradalomig. Adalékok Budapest múltjához, 1945-1956. Az 1989. október 24-én Budapesten tartott Levéltári Nap előadásainak anyagára épülő tanulmányok (Budapest, 1990)

Szekeres József: Nagy-Budapest létrehozásának történelmi előzményei

málta a korábbi városképet. A városfejlődésben jelentkező ritmusváltás hazánkban az 1860-as évekkel veszi kezdetét. Budapest különösen az egyesítést követően válik nagyvárossá, a fejlődés kihat a városterület környékére is. Szükségessé válik a nagyváros és környéke szabályozása. Budapest vonatkozásában is megfigyelhető a falu lakosságának városba menekülési folyamata. Az itt kialakuló nagyüzemek megélhetést jelentenek. Budapest már a 19. század első harmadában a hazai gyapjú- és gabonakereskedelem központja. A centrális úthálózat, a Duna-gőzhajózás, majd a kiépülő vasúti közlekedés, az első főleg élelmiszer-feldolgozó gyárak növelték a három dunaparti város vonzerejét. Az 1867-es kiegyezés után itt jöttek létre a központi politikát irányító kormányszervek, a fejlődésüket külföldi tőke bevonásával beindító pénzintézetek, itt volt az áru- és értéktőzsde, a gazdasági csoportosulások érdekképviselete. Budapest földrajzi helyzete a kereskedelmi központ szerepét növelte nemcsak a hazai, hanem a fellendülő nemzetközi export-import forgalom vonatkozásában is. A főváros környékén lévő szénvagyon, a Duna vize mind elősegítette az ipartelepülést. A viszonylag jó oktatási rendszer elegendő munkerőt biztosított, amihez járult a külföldről érkező számos vendégmunkás. A nagy felvevőképességű budapesti fogyasztási piac mellett az építkezések, a közművek, a közmunkák, a helyi közlekedés, az ipari termékek iránti igény mind a budapesti ipartelepítés mellett szóltak. De tudatos politikai eszközökkel is elősegítették a magyar kormányok és a főváros vezetése a gyors fejlődést, mivel az volt a céljuk, hogy a dualista monarchia második fővárosát mielőbb az első, Bécs szintjére hozzák. A közüzemi, közmű- és közlekedési az egészség- és oktatásügyi meg a közművelődési intézményhálózat az alapvető infrastrukturális feltételeket teremtette meg a gyors növekedéshez. De meg kell említenünk a főváros és környezete fejlődésének tényezői között a budapesti sajtó, a politikai pártok, a kulturális és egészségügyi intézményhálózat vonzerejét is. Mindezen tényezők következtében a főváros lakosságának száma az 1869. évi 280 ezerről 1920-ra 880 ezerre nőtt, az elővárosi övezet 26 ezres lakossága 288 ezerre. A fejlődés az első világháború és az egyharmadára lecsökkentett ország helyzetéből adódó negatívumok ellenére nem állt meg. 1920 és 1941 között a fővárosnál több mint 200 ezer, a peremövezetben 400 ezer a lakosságszám növekedése, annak jeleként, hogy a gazdasági élet a veszteségek és válságok ellenére alkalmazkodni tudott az új viszonyokhoz. A budapesti aglomeráció tehát nem mesterséges úton jött létre és növekedett szakadatlanul a 19. század közepétől a 20. század közepéig, hanem szerves, megalapozott fejlődés eredménye. S e tény egyben elveti annak a kérdésnek a jogosságát is, hogy nem nagy-e Budapest az országhoz képest. Ha a főváros túlméretezett lett volna, akkor 1920 után már nem fejlődik, hanem inkább visszaesik növekedése, mint nem egy európai nagyváros pl. Bécs esetében megfigyelhető. A másik kérdéscsoport az, hogy ha már a századforduló körül időszerű, akkor miért nem valósult meg korábban Nagy-Budapest. Itt elsősorban politikai és gazda-