Az ostromtól a forradalomig. Adalékok Budapest múltjához, 1945-1956. Az 1989. október 24-én Budapesten tartott Levéltári Nap előadásainak anyagára épülő tanulmányok (Budapest, 1990)

Szekeres József: Nagy-Budapest létrehozásának történelmi előzményei

sági okokra kell rámutatni. Amikor 1906-ban a liberális fővárosi autonómia vetette fel a kérdést, akkor arra kell gondolnunk, hogy az arisztokrata-dualista kormány, amely az 1905/6-os ún. nemzeti ellenállási harcokban szembekerült a fővárossal, nem látta célszerűnek egy vele szembenálló politikai csoportosulás hatalmi bázisát növelni. Az első világháború utáni negyedszázad alatt a jobboldali-konzervatív vezetés alatt álló fővárosi autonómia nem kívánta a főleg munkáslakta peremövezetek bekebelezésével saját politikai helyzetét gyöngíteni, másrészt a főváros a városi vám, a fogyasztási- és forgalmi adók, a bejáró munkások kereseti adója révén mintegy évi 45-60 millió P bevételhez jutott, ami az összes adóbevételek nagyjából hasonló százalék arányának feielt meg. Ha beolvasztják a peremövezetet, akkor nemcsak e bevételi forrás esik ki, hanem még a főváros kényszerül nagy anyagi áldozatokra. 1945 után Pest megye és a peremövezeti helyi érdekek gátolták az egyesítést, amely végül is hatalmi szóval vált megvalósíthatóvá. A harmadik kérdéscsoport az, hogy végül is hogyan értékelhető Nagy-Budapest létrehozása az eseményt követő majd fél évszázad múltán? Napjainkban igen sokan vannak, akik szerint Budapest az „átkos" időkben született s egyértelműen a Rákosi korszak hibájaként lett az ország vízfeje.

7 Egy másik vélemény szerint - ez is egyik fontos sajtóorgánumunkban látott napvilágot: „Nagy-Budapest létrehozása részben egy aktuálpolitikai, választási húzás volt, másrészt egy nagyzási hóbortban szenvedő politika megnyilvánulása."

8 Az első idézetben foglaltakra az egyik, ma fontos beosztásban lévő városvezető imígyen adott választ: „... először Magyary Zoltán és hívei vetették fel a gondolatot a harmincas évek elején..." - amiből az tűnik ki, hogy sajnos a mai városvezetők nem ismerik Budapest történetét még elemi szinten sem. Másrészt Magyary professzor, a neves közigazgatástörténész csak az 1930-as évek elején kezdett Nagy-Budapest tervével tudományos megalapozottsággal foglalkozni. A válasz azután így folytatódott: „... ma sem állíthatom, hogy az elképzelés rossz volt. A világ összes fővárosa átélt valami hasonlót. Nagy-Budapest létrehozása 1950. január l-jén azért volt erőszakolt, mert a fővároshoz csatolt 16 település (sic!) elvesztette minden önállóságát. Holott ezek... külön-külön minden további nélkül gyarapodtak volna s erőteljesebben, mint budapesti kerületté visszaminősítve." Majd felhozza, hogy Londonban, Párizsban vagy Prágában külön szabályokban rögzítették a főváros és a kerületek közötti viszonyt. Valóban nálunk ez a külön szabályozás elmaradt, mert abból a helyes elvből indultak ki, amit már Harrer Ferenc idézett méltatásánál felhoztunk, vagyis a nagyváros és környéke összefonódottságának problémája akkor van megoldva, amikor a nagyvárossá fejlődött város egész vonzási területe minden vonatkozásban, egységes elgondolásban közigazgatáspolitikai irányítás alá kerül. Hogy önállóan a volt peremvárosok jobban fejlődtek volna az csupán feltételezés, amit az egyesítési törekvések négy évtizedes megléte és története nem támaszt alá. Az tény, hogy az egyesítést követően Budapest belső területei sem fejlődtek, nemcsak a volt peremvárosok. Itt más okok játszottak közre.