Az ostromtól a forradalomig. Adalékok Budapest múltjához, 1945-1956. Az 1989. október 24-én Budapesten tartott Levéltári Nap előadásainak anyagára épülő tanulmányok (Budapest, 1990)

Rainer M. János: Helyi politika szerveződés 1956-ban — Az újpesti példa

zött, tehát önkéntes jelentkezés alapján a bizottságba. Körülbelül ugyanilyen arányt képviseltek azok, akiket maga a bizottság vagy Kósa kért fel a részvételre. Érdekes, hogy az ilyen esetek sem nélkülözték a tömeg, mint „jogforrás" általi megerősítést. Jellegzetes példa a Lukács-tanítvány Krassó Miklós esete, aki október 26-án beszédet mondott Újpesten a munkástanácsokról, s mint írja: „miután tetszett nekik, amit mondtam, az U.F.B, tagjának választottak. Soha életemben nem jártam a kerületben ,.."

12 Egy másik jellemző eset október 29-én történt. Az előző napokban a kerületet ÁVH-s és katonai egységek támadták meg, megszállva a fontosabb stratégiai pontokat. A Bizottság fegyveres erői szembeszálltak velük, de sikertelenül; ennek ellenére a parancsnokok együttműködést ajánlottak a Forradalmi Bizottságnak, mely ezt elfogadta. Az október 28-i fordulat után ezek az egységek eltávoztak, s nyomban összegyűlt a tömeg a Városháza előtt, mégpedig a bizottság-ellenes hangulatban: sérelmezték az előző napi megaláztatást. A téren szónokló s tetszést arató testvérpárt Kósa azonnyomban felhívta az épületbe, s a bizottság tagjaivá választották őket, egyikük Kósa helyettese lett.

13 Végül a tagság kevesebb, mint harmada az ún. delegációs elv alapján, valamely szerv, intézmény stb. küldötteként vett részt a bizottságban. Számos helyi, ill. regionális önszerveződés 56-ban teljes egészében így állt össze, főképpen a vidéki városok forradalmi tanácsai. Újpesten ez az elv végig alárendelt szerepet játszott; pl. az ilyen módon a bizottságban résztvevő rendőr, katona és folyamőrtisztek a szituációtól függően hol elfogadták az FB utasításait, hol csak egyeztették azokat saját parancsnokaikéval. Nyilvánvalóan tájékozódó jellegű volt Andrásfi Gyula tanácselnök rövid részvétele, s vannak források, melyek az Izzó munkástanácsa delegált tagjairól is tudnak. Nem tartozik ide, mindenesetre tény, hogy a delegációs elv feltételezte véleményegyeztetésnek velük kapcsolatban nem volt nyoma: a Forradalmi Bizottság éppen az általuk reprezentált intézménytpusokkal szemben (régi közigazgatás, munkástanácsok, fegyveres erők) törekedett saját autoritásának érvényesítésére. 18 tagról (akik az 1958-59-es újpesti per vádlottai között voltak) részletesebb adataink vannak.

14 Tagságuk egyetlen kivétellel az első két útón jött létre, nagyjából fele-fele arányban, de csupán öten alapító tagok. 18-ból 14-en 40 év alattiak, kivétel nélkül újpesti lakosok, tizenegyen munkás-, hárman paraszt-, kelten-ketten kisiparos, ill. alkalmazotti családból származtak. 1956-ban tizen szakmunkásként, ketten segédmunkásként, hárman kisiparosként dolgoztak, utóbbiak hosszabb-rövidebb ideig gyári munkások voltak. Egy-egy tisztviselő, egyetemi hallgató (aki viszont megélhetését bedolgozásból fedezte) és értelmiségi árnyalta az egynemű képet. Anélkül, hogy az alapvető forrásul szolgáló bírósági ítélet szemléletét átvennők, feltételezhető, hogy a bizottság „kemény magja", meghatározó egyéniségei ebből a 18 főből kerültek ki. (Három fő emigrált.) Nem érdektelen tehát, hogy a 18-ból hárman 1956-ban is az MDP tagjai voltak, további heten hosszabb-rövidebb ideig MKP-, illetve MDP-tagok voltak korábban; őket különféle okok miatt kizárták. A szándékosan ködösített utalások valamennyi esetben politikai konfliktusra utalnak;