Az ostromtól a forradalomig. Adalékok Budapest múltjához, 1945-1956. Az 1989. október 24-én Budapesten tartott Levéltári Nap előadásainak anyagára épülő tanulmányok (Budapest, 1990)

Rainer M. János: Helyi politika szerveződés 1956-ban — Az újpesti példa

Rainer M. János HELYI POLITIKAI SZERVEZŐDÉS 1956-BAN -AZ ÚJPESTI PÉLDA 1956 után éveken belül kisebb könyvtárnyi könyv, cikk, tanulmány, dokumentum és visszaemlékezés látott napvilágot Nyugaton a magyar forradalomról. Szerzőik érdeklődésének középpontjában érthetően a „nagypolitika" eseménytörténete, a történések rugói, értelmezései álltak. Az akkor, '56-ban felszínre kerülő spontán önkifejezési formák és helyi szerveződések (értelmezésüket ld. később) csak annyiban foglalkoztatták a történetírást, amennyiben nyilvánvaló hatást gyakoroltak országos, - nagypolitikai történésekre. Egyedi-eseti jelleggel tehát; ezért írtak a fegyveres csoportokról - különösebb konkrét adatbázis nélkül -, a tömegtüntetések egyikéről másikáról, a helyi és regionális szervezkedések közül pedig azokról, amelyek politikai szerepe túlnőtt (ráadásul egyes interpretációk túl is növesztették) természetes keretein. (Utóbbira legjellegzetesebb példa a Dunántúli Nemzeti Tanács). Mindazonáltal már a forradalom történetírásának első korszakában, mely körülbelül az 1956-tól számított 10 évet jelenti, megjelentek olyan írások (Hannah Arendt, Paul Kecskeméti, Nagy Balázs stb. munkái)

1

, amelyek vizsgálódásaik középpontjába állították a társadalmi-politikai önszerveződés intézményi kereteket is öltött formáit, elsősorban a munkástanácsokat. Később, a hetvenes évek közepétől ez a hangsúlyosan baloldali politikai hátterű történetírás komoly monografikus feldolgozásokat hozott létre, melyek egyenesen a forradalom nemzeti és egyetemes történeti jelentőségét látták a tanács-mozgalomban. Két nevet szükséges itt kiemelni: Donath Ferencet, aki a Bibó-Emlékkönyv számára írott magisztrális tanulmányában

2 nemzeti történeti perspektívában, három történeti sorsforduló (19,45, 56) nagyon hasonló szituációiban jelölte ki a tanácsok, bizottságok szerepét. Donath a magyar demokrácia kulcskérdését, a hatalomban való népi részvétel széles alapokra helyezésének és intézményesítésének kísérletét látta e spontán szerveződésekben. Élete utolsó hónapjaiban is e kérdés foglalkoztatta, a magyar 56-ról tervezett könyvének anyaggyűjtése és megírása kapcsán, melyből sajnos csak töredékek készültek el. Donath felfogása minden bizonnyal hatott az angol Bill Lomax a szerencsére ma már itthon is jól ismert könyvére,

3 amely a forradalom radikális -szocialista jellegének hordozóit látta a munkástanácsokban. Törvényszerűen került ekkor az érdeklődés középpontjába a november 4. utáni időszak, amikor a munkástanácsok az ellenállás legjelentősebb politikai és szervezeti erőivé váltak. Kétségtelen, hogy az összes spontán szerveződések közül ez a forma bizonyult messze a leginkább életképesnek; ám az sem igen vitatható, hogy kiterebélyesedése a november