Fabó Beáta - Anthony Gall: „Napkeletről jöttem nagy palotás rakott városba kerültem”. Kós Károly világa 1907-1914 (Budapest, 2014)

Távlati kép

(pl. a velencei Magyar Pavilon, illetve a mexikói Nemzeti Színház üvegkupolája esetében), ugyanakkor Kós nála fejlesztette szabadkézi rajztudását. Maróti jó kapcsolatokkal rendelkezett, különösen a finnekkel, évekkel később például a finn Saarinen meghívására tanított az USA-beli Cranbrooke-ban. Kost még 1917— 1918-as törökországi tartózkodásának idején is felkereste.

Kós Károly kapcsolatteremtő készsége részben szükségszerűségből fakadt, hiszen a nagyvárosba idegenként érkezett, a családján kívül nem volt itt senkije. Dr. Bartóky Józseffel, a Földművelésügyi Minisztérium államtitkárával, aki a zebegényi templom építkezésének felügyeletét látta el, a katolikus templom építésénél barátkozott össze. A munkálatokban résztvevők között ők ketten (a tervező és az ellenőr) voltak reformátusok. Bartóky a későbbiekben is támogatta Kós Károlyt: az első világháború idején a Görgényi havasokban terveztetett vele József főherceg számára vadászkastélyt.

Az óbudai parókia tervezése a baráti, kollegiális ragaszkodás eredménye: Zrumeczky Dezső a munkát Kossal együtt szerette volna elvégezni. Az óbudai református egyház kurátora Neuschloss Kornél volt, akire igen jó hatást gyakorolhattak, mivel később építőbizottsági tagként őket ajánlotta a Fővárosi Állat- és Növénykert tervezésére. A rájuk bízott állatkerti feladatot szorgalommal és tehetséggel végezték, bár nem volt egyértelmű, hogy munkájuk sikeres lesz-e. Kós írja is, hogy eleinte nem teljesen bíztak bennük. A feladat nehéz volt, és a beruházás is nehézkesen haladt. Ennek ellenére sikerrel jártak, és 1912-ben nagy elismeréssel nyitották meg az Állatkertet. A sikerhez tartozik, hogy a jutalomként felkínált fővárosi főmérnöki állás helyett a főváros felajánlotta a városmajori (Kós-Györgyi), illetve az Áldás utcai (Zrumeczky) iskolák megtervezését. Kós emlékirataiban említi a fővárostól kapott ígéretet, mely szerint legalább kétévente kapna megbízást. Ilyen lehetett a Hűvösvölgyi Kertészeti Szakiskola tervezése, mely a háború miatt nem épült meg. Az iskola távlati képét, akvarelljét egykor a Városházán őrizték, mára nyoma veszett. A sor folytatható többek között a marosvásárhelyi (közüzemek), a sepsiszentgyörgyi (múzeum, kórház) és a kolozsvári (református templom), valamint a Wekerle-telepi munkákkal, ezeket követően azonban Kós munkássága megszakad, közbeszólt a nagy háború.

A fiatal, tehetséges, szorgalmas építész karrierje kezdetén nem volt egyedül. Mellette voltak a legközelebbi egyetemi barátai és kollégái - elsősorban Györgyi Dénes, Zrumeczky Dezső és eleinte Jánszky Béla is. Az építészi feladatokban elsősorban Györgyihez és Zrumeczkyhez fűződő kapcsolata volt jelentős. Fontos tényező volt Györgyi Dénes családja is, különösen édesapja, Györgyi Kálmán, a Magyar Iparművészet című folyóirat szerkesztője. A Györgyi (Giergl) család igen tevékeny és elismert volt a képzőművészet, az iparművészet és az építészet területén. Míg Kós Károly és Zrumeczky Dezső nagyon hasonló habitusú lehetett a munka terén (sokszor egymás munkáját folytatva helyet cseréltek a rajzasztalnál), addig Györgyi Dénessel, aki betegség miatt egy évvel később végzett, más volt a kapcsolatuk. Kós Károly egyik írásából kiderül, hogy Györgyi Dénesnél húszán dolgoztak az irodában, és nagyon sok megbízásuk volt. Kós Károly leendő feleségének írt beszámolója alapján 1909-1910-ben számtalan munka futott egyszerre, és emellett pályáztak a római magyar kiállítási pavilon megbízására is (a Torinóra kiírt pályázaton Györgyi Dénes Tőry Emillel és Pogány Móriccal megnyerte az I. díjat). Ugyanebben az időszakban a kecskeméti polgármester számára közösen megfogalmazták a létesítendő művésztelep tervezetét. Györgyi Dénes rengeteg megrendelést kapott, tervezőirodája sikeres volt, azt a későbbiekben, a két világháború között is fenntartotta. Ezzel szemben Kós saját magáról azt írta, hogy nem alkalmazott rajzolót, csak egyedül, vagy a társaival együtt dolgozott, azaz pontosan úgy, ahogy az egyetemi műtermek közös munkahangulatában a tervezést megszokta.

A fenti különbség - nevezetesen, hogy leginkább egyedül dolgozott, vagy csak néhány megszokott emberrel, korábbi egyetemi társaival - szakmai életének egyik meghatározó tényezője lett. Világosan átlátta a feladatokban rejlő problémákat, és tisztán, érthetően, magas szinten tudta megfogalmazni, artikulálni a megoldásokat. Olyan lényegrelátó személyiség volt, aki tehetségével, a döntő kérdésekben empátiájával tudta elnyerni a megbízó bizalmát, amelyet szorgalmával általában meg is tudott tartani. Jó példa erre a Székely Nemzeti Múzeum tervezésére szóló felkérés, vagy a Wekerle-telep központi terének a tervpályázata, ahol egy 1:500-as tervvel, egy táblával és krétával meggyőző előadása alapján a helyszínen nyerte el a bizalmat és a munkát.

A megbízások elején gyakran készített festőién megrajzolt távlati képet, majd ahhoz társulva pontosan megszerkesztette az alaprajzokat és metszeteket, valamint köbméter alapú, jóslatszerűen pontosan beváló költségszámításokat készített. Ahogy a munkák időben előrehaladtak, sok esetben kiderült, hogy kevés az egy ember a feladathoz. Nagyon nehéz lehetett neki az akkori Monarchia területén az egymástól (és a családjától) több száz kilométerre eső munkákat egyedül teljesíteni és ellátni. Szüksége volt társakra, akikre - amikor azt már biztosítottnak látta - több esetben ráhagyta a munka befejezését, így például Györgyi Dénesre a Városmajori iskola, Zrumeczky Dezsőre az Állatkert vagy Tornallyai Zoltánra a Wekerle-telep munkálatainak vezetését.

15