Fabó Beáta - Anthony Gall: „Napkeletről jöttem nagy palotás rakott városba kerültem”. Kós Károly világa 1907-1914 (Budapest, 2014)
Távlati kép
TÁVLATI KÉP Amikor felidézzük a huszadik század legnagyobb erdélyi magyar polihisztorának, Kós Károlynak az alakját, különös módon a fiatal korához, pályakezdő éveihez köthető emlékek, hátrahagyott nyomok elhalványuló- ban vannak, és csak nagyon távoli, homályos foltként, adatok felsorolásaként tűnhetnének fel a képzeletbeli látóhatáron. Az emlékezet e módja azonban könnyen megtévesztő lehet a felületes szemlélőnek. A még élő emlékek révén felidézhető középkorú, illetve idős Kós Károly mellett felbukkan egy fiatalember, a pályakezdő építész is. Ö az a Kós Károly, aki több mint száztíz éve érkezett az ország fővárosába. Ma csodáljuk és értékeljük azt, amit rövid tíz év leforgása alatt, 1902 és 1912 között ajándékul itt hagyott az utókornak a fővárosban és az akkori Magyarországon. Ahogy elénk kerül az említett fiatalember, egyre élénkebben kirajzolódik környezete is. Kiderül, hogy a huszadik század nagy megpróbáltatásai és a feledés ellenére mennyi emlék maradt fenn számunkra. Kiállításunk és kiadványunk a pályakezdő, nagyon korán igazi sikereket elérő építész életterét eleveníti fel. Ebben a térben kidomborodnak a formáló hatások: a gyerekkori környezet, a család, a feleség - Balázs Ida —, Erdély, az egyetemi pályatársak, illetve az a szakmai és életviteli, társadalmi, megrendelői környezet, amelyben Kós élt és dolgozott. Budapestre költözésének első éveit a kíváncsiság jellemezte. Gyalog bejárta jóformán az egész várost, és felfedezte a benne rejlő lehetőségeket is, például az Iparművészeti Múzeum könyvtárát. Elsősorban a városra, majd az egyetemi környezetére figyelt. Soha nem gondolta, hogy építész lesz, gyerekfejjel erdészként vagy tengerészként képzelte el jövőjét. Mérnökhallgatóként kezdte a műegyetemet, ám hamarosan felfigyelt a műegyetemi építészhallgatókra, és közéjük állt. Az egész család, a szülők és a négy gyerek is - Károly volt az egyetlen fiú - felköltözött Budapestre, és 1909-ig a fővárosban lakott. Hét évet töltöttek el a fővárosban csak azért, hogy az egyetlen fiú a rendes szakmát és egzisztenciát biztosító műegyetemi mérnöki oklevelet megszerezhesse. A második év végén hozott döntését, illetve ennek megbeszélését szüleivel életrajzában írja le, a különböző érzelmek, vélemények felvázolásával mély emberi kapcsolatokat és drámai helyzetet tár elénk. Visszaemlékezése szerint a fiatal Kós Károly népszerű ember volt. Szerették a pályatársai és jó kapcsolatot alakított ki a tanáraival, Schulek Frigyessel és Hültl Dezsővel is. Ragaszkodott egyetemi barátaihoz, különösen Zrumeczky Dezsőhöz, Györgyi Déneshez, de jól kijött a többi társával is. 1907-ben például együtt kirándult Erdélyben Machlup Károllyal, Prokisch Jánossal és Révész Tiborral. Életrajzában elmeséli, hogy a gimnázium alatt, a nyári vakációk idején és egy hosszabb betegség után biciklivel felkereste a Kolozsvár környékén, Kalotaszegen és vidékén élő osztálytársait, akiknek otthonában szívesen látott vendéggé vált. Egy ilyen kirándulás alkalmával ismerkedett meg egyik osztálytársának húgával, későbbi feleségével, Balázs Idával. Szorgalmas volt és keményen dolgozott. Saját elmondása szerint kezdő mérnökhallgatóként nagyon nehéz volt helytállnia a műegyetemen. Az Üllői út végéről gyakran gyalog ment a belvárosba. Az ötleteit szorgalommal valósította meg, és bátor kezdeményező volt. Ezt a tényt az 1906-1907 telén Györgyi Dénessel együtt szervezett építészhallgatói kiállítás története is mutatja. Egy kiállítás megtekintése során jutott eszébe, hogy az építészhallgatók rajztudását érdemes lenne bemutatni. Megszervezett tehát egy kiállítást, amely szerencsét hozott számára. Egyrészt ösztöndíjat kapott a népi építészet tanulmányozására, másrészt a kiállításon szereplő rajza, a Kis vidéki ház terve - kísérlet székely népies irányban kiválasztásra került, és publikálták a Művészet című folyóiratban. A szerencséhez tehetség is társult, több hallgatói pályázatot is nyert. A lehetőségekkel élt, az ösztöndíjból megvalósult erdélyi tanulmányútról kézírásos, illusztrált beszámolót készített az ösztöndíjat felügyelő Lippich Eleknek. Érdekes tény, hogy mindkét dokumentum, a Kis vidéki ház terve (Magyar Építészeti Múzeum) és a kézírásos könyvecske (Országos Széchényi Könyvtár) eredeti példánya fennmaradt. A kézzel írott füzetből újabb sikerként A Ház című igen nívós folyóiratban mutattak be részleteket. A pályakezdő építész megítélésében Schulek Frigyes, az egyetemen középkort oktató és Kós szigorlati tervét felügyelő tanár is fontos szerepet játszott. Schulek nagyra becsülte Kós Károly képességeit, és tett is azért, hogy pályája jól induljon. Keményen tartotta Kost az általa helyesnek ítélt úton - figyelmeztette például, amikor nem találta megfelelőnek a hallgató szigorlati tervét. Ugyanakkor elismerte azt is, ha Kós jó tervet készített, kitűnőnek minősítve azt. Nem segítette azonban Kós Károlyt hivatalnoki állásba. A Vallás és Közoktatásügyi Minisztériumhoz tartozó Múzeumok és Könyvtárak Országos Felügyelőségének építészeként azonban komoly feladathoz juttatta a Székely Nemzeti Múzeum tervezésével. Kós elmondása alapján Schulek megígérte neki, hogy legalább minden második évben megbízáshoz segíti őt. Közvetlenül az egyetem után - éppen a Schulek Frigyessel váltott beszélgetést követően - Pogány Móric ajánlott munkát Kós Károlynak. A néhány hónapos munkából évekig tartó barátság lett. Pogány- nak a házasságkötéséhez szükséges társadalmi és szakmai elismerése múlt azon, hogy megnyerje a Magyar Építőművészek Szövetsége (MÉSZ) által meghirdetett Aranyérmet, és ezáltal a MÉSZ tagságot. Az érmet Kós Károllyal együtt meg is nyerte, így MÉSZ tagságot kapott és megnősülhetett. Maróti Géza dupla fizetést ajánlott Kós Károlynak, ha elmegy hozzá dolgozni. Építészeti megbízásainál szüksége volt Kosra 14
